Intenzív reklámkampányt tolnak a debreceni fideszesek a közösségi hálón.
Egy mondat a D2030-ról – mindig csak egy mondat…
Két héttel ezelőtt, június 9-én egy nagyszabású sajtótájékoztatóval indult a Debrecen 2030 elnevezésű program hivatalos promotálása öt jeles személy előadásával.

Majd június 19-én egy újabb sajtótájékoztató megtartását tartották szükségesnek, itt immáron részletesebben, de közel sem teljes körűen szóltak a 600 milliárd forintba kerülő fejlesztési tervről. A kommunikációs igyekezet mögött feltehetően az is munkált, hogy az országos média egy része is szólt arról, hogy maga a Debrecen 2030 program sehol sem lelhető fel, nyilvánosan nem elérhető, ezért a Debrecniner nyomravezetők jelentkezését váró felhívást tett közzé.

Papp László polgármester pótsajtótájékoztatóján ezek után bemutattak egy prezentációt, ami azóta elérhető a város hivatalos honlapján. Igaz, ez csak 2023-ig részletezi némileg, hogy mit terveznek megvalósítani és milyen forrásból, a további programelemeket épp csak felsorolják dátumok nélkül, s az sem derül ki, hogy miként jött össze – illetve oszlik meg az elérendő célkitűzések között – az a 600 milliárd forint, amit előirányoztak a Debrecen 2030 egészére.

Ezen a héten végre Debrecen közgyűlése elé kerül az az előterjesztés, ami részben megigazítva a minapi polgármesteri prezentációban is fellelhető részinformációkat tartalmazza, s amiről állítólag valaki már megállapodott a kormánnyal a város részéről a debreceni képviselő-testület jóváhagyása nélkül.
Tény, hogy az a program, aminek elkészültét bejelentették két hete, a debreceni polgárok számára továbbra is elérhetetlen, s annak csak egyfajta felvezetése ismerhető négy napja. A városháza környéki „jólinformáltak” szerint a Debrecen 2030 program valójában nem is létezik.

A helyi Fidesz Facebook-oldalán azonban egyre újabb és újabb saját gyártású hirdetések jelennek meg, amelyek a Debrecen 2030 köré szőtt tartalmakat igyekeznek bevinni a pártszimpatizánsok tudatába. A módszer a szokásos: egymondatos üzenet. (A debreceni Fidesz-oldal követőinek száma ebben a pillanatban igen csekélynek mondható a 200 ezres lélekszámú városban, ahol már 22 éve van folyamatosan hatalmon a párt: 4614 személy.)
Ennek az írásnak az illusztráció a helyi Fidesz Facebook-oldalán megjelent – D2030-hoz kapcsolódó – hirdetések.











Kapcsolódó cikkek:
– De mi kerül 600 milliárd forintba? – ’Debrecen 2030’
– A parlamentben keresi Debrecen 600 milliárdját az LMP
– Keressük! Jutalom a nyomravezetőnek!
– 29 milliárdot kap a város a kormánytól – Pontosan mire? Titok?
– Debrecen jövője! – ezzel a felkiáltással tartott élő tájékoztatót a polgármester (és társai)
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!