Koronavírus: Debrecen bezárja az óvodáit és a bölcsődéit

Papp László polgármester ma délután újabb tájékoztató közleményt jelentetett meg a Facebook-oldalán.

KORONAVÍRUS HELYBEN – ellenőrzött információk, hiteles tájékoztatás – DEBRECINER.HU

Mint Papp László írja, a koronavírus veszélyhelyzetre tekintettel megváltozik az önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék munkarendje:

– 2020. március 16-tól bezárnak, de március 20-ig ügyeleti rendben működnek Debrecen önkormányzati óvodái és bölcsődéi.
– Rendkívül indokolt esetben, kizárólag akkor, ha az elhelyezésről a szülő gondoskodni nem tud, ebben az időszakban az az intézmény, amelyet eddig is látogattak, fogadja a gyermeket.
– Kéri a szülőket, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel otthoni körülmények között gondoskodjanak a gyermekek elhelyezéséről és az operatív törzs ajánlásának megfelelően a gyermekek felügyeletét ne időskorúakra, ne a nagyszülőkre bízzák.
– 2020. március 23-tól az intézmények már nem fogadnak gyermekeket, és csak a kijelölt ügyeletet adó intézmények állnak rendelkezésre azon gyerekek számára, akiket szüleik, napközben nem tudnak biztonságos körülmények között elhelyezni. A kijelölt, ügyeletet adó intézményekről március 19-ig adnak tájékoztatást.
– Kéri a szülőket, hogy a közétkeztetés tekintetében 2020. március 16. és március 20. között nyilatkozzanak, a veszélyhelyzet időszakára a gyermekek étkeztetését ezen nyilatkozatok alapján fogják megszervezni.

Kapcsolódó anyagok:

Nem középiskolás fokon… – Kézmosásra tanít a Debreceni Egyetem videója

Megállítható-e a koronavírus a magyar országhatárnál? – Szavazás

Sikerülhetett behozni a koronavírust akár Debrecenbe is?

Koronavírus: szeretnék tudni a debreceniek

Koronavírus: már a szomszédos Romániában is

Koronavírus: együttműködést kér a debreceniektől a polgármester

Az ott itt lett

Koronavírus: a debreceni beteg hat napja volt már itthon

Koronavírus: AZONNALI KEZDÉSRE MÓDOSÍTOTTÁK a március 10-től tervezett fertőtlenítést Debrecenben

Koronavírus: a debreceni fertőzött férfi közvetlen családtagjai is kórházban vannak

Ingyen mehetnek a hölgyek a Nagyerdei Stadionba a DVSC mai meccsére

Ha már a szenteltvíz sem segít…

Koronavírus: Debrecenből vihette az ország nyugati szélére

Nem egy maszkabál

Koronavírus: hányan lehetnek karanténban Debrecenben?

Koronavírus: azonnali hatállyal felfüggesztették a hallgatói rendezvényeket a Debreceni Egyetemen

Koronavírus: újabb korlátozások Debrecenben és Berettyóújfaluban

Koronavírus: további veszélyhelyzeti intézkedések Debrecenben

Koronavírus: nyárra tervezett események elmaradását is bejelentette a debreceni polgármester

A nap száma: 410!

Koronavírus: Legyen Debreceni Operatív Törzs! – kéri a polgármestert a Momentum

Koronavírus: nem kérte a városvezetés a Campus Fesztivál elmaradását vagy elhalasztását

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...