Legutóbb tavaly márciusban tartottak tárgyalást, ekkor rendelték ki azokat a szakértőket, akik később súlyos hiányosságokat tártak fel a kormányhivatal által kiadott engedélyben.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Legutóbb tavaly márciusban tartottak tárgyalást, ekkor rendelték ki azokat a szakértőket, akik később súlyos hiányosságokat tártak fel a kormányhivatal által kiadott engedélyben.
A jogvédő szerint elsősorban a jelzőrendszer felelőssége, hogy a legtöbb szexuális visszaélés nem derül ki, mert a gyerekeken látszik, ha valami nincs rendben. Úgy látja, …
Az új tulajdonos „megörökli” a NER-be ezer szállal beágyazott bérlőt.
Alaptalanul híreszteli Debrecen vezetése, hogy top 10-es listára tette a várost az Európai Bizottság a zöld törekvések elismeréseként. A Bizottság a Debrecinernek megerősítette: a pályázatokat …
A debreceni költő elmondta, az új könyvében szereplő versek éppen azt az anyát próbálják megszólítani, akit már nem lehet, de a nyelv elsajátításához egykor a …
A nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület azt vallja, vannak történetek, amelyeket nem szabad elfelejteni.
Van olyan település, ahol másfél évtized alatt több mint 50 százalékkal nőtt a lakosságszám, míg máshol a negyede tűnt el az ott élőknek.
Jó lenne, ha a debreceniek végre megtanulnák, hogy az utca nem szórakozásra és művelődésre van, hanem azért, hogy járjunk rajta. No nem gyalog vagy kerékpárral. …
A robbanóanyag miatt ideiglenesen lezárták az utat a Füredi Kapunál, de már feloldották a korlátozást. FRISSÍTÉS: a rendőrség szerint második világháborús lövedékről van szó.
Mérő Vera szerint eltussolták a történteket, de a tankerület azt állítja, az intézmény vezetője azonnal megtett minden szükséges lépést. A pedagógus munkaviszonyát megszüntették. FRISSÍTÉS: a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.