Szakmai út volt, egy fontos gesztus a magyar sajtóra is figyelő finnek részéről, és egy kicsit bepillanthattunk a finn főváros hétköznapjaiba is.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Szakmai út volt, egy fontos gesztus a magyar sajtóra is figyelő finnek részéről, és egy kicsit bepillanthattunk a finn főváros hétköznapjaiba is.
Mostanra rendeződött a debreceni Komlóssy és Poroszlay utcák környéki park külleme, sőt talán a munkálatok is befejező szakaszba érkeztek. Hosszú heteken keresztül fel volt túrva …
Egyre többet hallani a nők bántalmazásáról. Az ok-okozati összefüggésekről. Mit jelent ma nőnek lenni, hogyan változtak a szerepek évszázadok alatt és mikor kell mégis idejében …
A közérdekű adatigénylés olyan eszköz, aminek a segítségével egy hétköznapi halandó is betekintést nyerhet az önkormányzatok vagy más, állami, közhasznú szervezetek munkájába, költségvetésébe. Nagyon fontos …
Cege Róbert egyike azon hivatásosoknak, akik nemcsak leszereltek, de boldogulásukat is külföldön keresték tovább, hiszen itthon kilátástalannak tűnt a helyzetük.
Mit fognak szólni az ismerősök, ha megtudják, valójában milyen dolgok iránt is érdeklődik a fényre merészkedő?
Az erdei bandukolások során igazán sokféle hulladékfélébe botlik az ember lánya. Sőt tulajdonképpen néhány száz méter alatt kirajzolódik, ki miért is jár az erdőbe. Jobban …
Van itthon egy igazi, diszkrét, fekete, városi biciklim, és egy testesebb, mégis könnyedén suhanó terepbiciklim. Előbbit Schulznak kereszteltem, utóbbi a Pumba nevet kapta nomen est …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved