Az ellenzéki összefogás pártjai vagy nem szerveznek csoportos utaztatást Hajdú-Biharból, vagy még az előválasztás lebonyolításával vannak elfoglalva – erről tájékoztatták a Debrecinert.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az ellenzéki összefogás pártjai vagy nem szerveznek csoportos utaztatást Hajdú-Biharból, vagy még az előválasztás lebonyolításával vannak elfoglalva – erről tájékoztatták a Debrecinert.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke most körlevélben hívja fel erre a szervezeti egységek vezetőinek figyelmét.
Habár az Országos Előválasztási Bizottság már újraszámolta a szavazatokat és ismét Hegedüs Péter győzelmét hirdette ki, a második Tóth József még tenne lépéseket, a harmadik …
44 szavazattal előzte meg Tóth Józsefet, a DK jelöltjét.
Hódmezővásárhely független polgármestere Dobrev Klárával, a DK jelöltjével fog megmérkőzni az ellenzéki közös miniszterelnök-jelöltségért.
Palkovics László és Papp László korábban azt mondták, az iskolapadokban nyernék meg a munkaerőpiaci versenyt, de arról nem beszéltek, hogy honnan lesznek gyerekek az iskolapadokba.
Varga Zoltán volt az egyetlen, aki úgy tudott nyerni, hogy nem az ő neve mellett szerepelt a legtöbb logó. Van olyan összevetés, amelyben a legjobban …
Több érvénytelen szavazat született, mint amennyi a különbség Hegedüs Péter és Tóth József eredménye között.
Minden, általunk megkérdezett ellenzéki politikus szerint rendkívül sikeres volt az első forduló, a jobbikos Salamon Gergő szerint is, aki ugyanakkor kritikát is megfogalmazott. Pálinkás József …
Az Irinyi utcán családi napon oldották fel a lakhatási bizonytalanság miatt kialakult belső feszültségeket. Ebben civil szervezetek mellett Dinho Bento brazil képzőművész is a segítségükre …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.