Kósa Lajos a „koronavírus” szót egyszer sem, Gyurcsány Ferenc nevét azonban számos alkalommal említette a közösségi oldalán októberben. Fideszes és ellenzéki polgármesterek egyaránt felhagytak a járványügyi információk közlésével.
Erősödőben van a negyedik hullám, a hajdú-bihari döntéshozók kommunikációja alapján mégis olyan, mintha nem is lenne járvány

debreciner.hu
Már javában tart a koronavírus-járvány magyarországi negyedik hulláma (ami Hajdú-Biharban valójában inkább a harmadik, hiszen az első alig érintette a megyét). A kormány által közölt adatok alapján ma már naponta annyi új fertőzöttet regisztrálnak, mint május elején. Csak míg akkor a harmadik hullám leszálló ágában voltunk, ugyanez a görbe most erősen felfelé ível. Ehhez képest a Hajdú-Bihar megyei döntéshozók mintha nem vennének tudomást a járványról.

debreciner.hu

debreciner.hu
Az első grafikonon a Hajdú-Bihar megyében eddig regisztrált, a másodikon pedig az új fertőzöttek számának változását láthatjuk 7 napos mozgóátlagban. Ez a számítási mód a napi adatközlések időnként nehezen értelmezhető számai helyett megmutatja a helyi járványhelyzet trendjeit. A mozgóátlagról itt olvashatnak részletesebben.
Debrecen önkormányzata még 2020-ban hozott létre egy koronavírussal kapcsolatos információs felületet, amely azonban február 25-e óta, tehát csaknem 8 hónapja nem frissült. Sem a helyi járványügyi adatokról, sem a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos debreceni döntésekről nem közöltek, nem közölnek információkat.
Az elmúlt hetekben ilyen jellegű hírt nem olvashattunk a Debreceni Egyetem honlapján sem, ahogy az intézményhez tartozó, koronavírusos betegeket kezelő Klinikai Központ sem tartotta fontosnak, hogy a honlapján bármiféle tájékoztatást adjon a járvánnyal és az ellene való védekezéssel kapcsolatban. Ahogy ezt a pandémia kezdete óta már megszokhattuk, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal sem tájékoztatja az érdeklődő állampolgárokat az online felületén a friss járványügyi helyzetről.

Budai Péter
Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere október hónapban egyszer említette a témát a közösségi oldalán, amikor azt írta: „Debrecen gondoskodó városként mind a Debreceni Karitatív Testületen keresztül, mind a szociális intézmények által több formában is támogatja a koronavírus-járvány áldozatait, illetve azokat, akik nehéz helyzetbe kerültek a pandémia miatt”. A bejegyzése abból a szempontból még meglepő is lehet, hogy a többi posztja alapján olyan, mintha egyáltalán nem lenne járvány a városban – ahogy erre akár Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő szeptember 18-i videójából is következtethetnénk. A járvány elleni védekezést koordináló Operatív Törzs tagja egyébként októberben a közösségi oldalán egyik posztjában sem írta le a „koronavírus” szót, míg a „Gyurcsány” név számos alkalommal jelent meg a felületen.
MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.
2020 augusztusa és 2021 májusa között megjelenő koronavírus-körképeinknek voltak olyan „állandó szereplői”, akik most ugyanazokon a platformokon egyáltalán nem szólalnak meg a járvánnyal kapcsolatban. Közéjük tartozik Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere, aki korábban a Hajdúböszörményi Városi TV-ben rendszeresen beszélt a helyi járványügyi helyzetről, az elmúlt hónapokból azonban ilyen felvételt a televízió Youtube-csatornáján nem találtunk. Hasonlóképp jár el Szólláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármestere is, aki a közösségi oldalán tavasszal még heti szinten számolt be az ottani állapotokról, de októberben ilyen témájú bejegyzést nem tett még közzé.
Az előválasztási jelöltek sem közöltek adatokat
De nemcsak a kormánypárti polgármesterek ilyen szófukarok, ha a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos önkormányzati és közösségi médiás kommunikációról van szó. Az ellenzéki előválasztást a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú választókerületben megnyerő Hegedüs Péter (független/Jobbik), Balmazújváros polgármestere a második és a harmadik hullám idején a helyi Daru TV-ben rendszeresen közölt járványügyi információkat, legutóbbi, október 15-i polgármesteri összefoglalójában azonban nem beszélt a jelenlegi helyzetről.
Hegedüs előválasztási ellenfele, Tóth József (DK), Polgár polgármestere korábban szintén hetente szólalt meg a település közösségi oldalán a pandémiával kapcsolatban, az elmúlt időszakban azonban itt is, és saját Facebook-oldalán is elmaradtak a témában tartott videós bejelentkezései.
Van kivétel
Hajdú-Bihar megyében kevés politikust lehet találni, aki most, a koronavírus negyedik hullámának felfutásakor is vállalja azt a szerepet, hogy rendszeresen tájékoztatja a települése lakosságát a helyi történésekről. A kevés kivétel egyike Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere. Ő október 16-án a közösségi oldalán azt közölte, hogy az előző héten összesen 6 új fertőzöttet regisztráltak a városban, haláleset ugyanakkor nem történt.