A közlekedési ügyekkel foglalkozó Derke civil szervezet korábban nyílt levélben kritizálta a belvárosba irányuló forgalmat növelő beruházást, de úgy tudjuk, nem kaptak választ a polgármestertől.
Már kotorják a földet a debreceni Bethlen utcán – Az LMP a lakosság segítségét kéri a zöldfelület helyreállításához

Polgár Tóth Tamás
A napokban megjelentek a kivitelező Strabag gépei a debreceni Bethlen utcán. A korábban karókkal kijelölt területen cikkünk írásakor éppen markolóval kotorták a földet az út és a kerékpárút közötti zöldsáv azon részén, amelyet az önkormányzat leaszfaltoztatna az Egyetem sugárút és a Bethlen utca kétszer kétsávosításának keretében.

Polgár Tóth Tamás
Ahogy arról korábban a Debreciner is beszámolt, a debreceni közlekedési ügyekkel foglalkozó Derke civil szervezet a beruházással kapcsolatban nyílt levélben fordult Papp Lászlóhoz (Fidesz), Debrecen polgármesteréhez. Ebben azt írták, a belváros közúti kapacitásbővítései miatt a zaj- és légszennyezettség már így is az elviselhetőség határán van, a mostani útfejlesztés pedig tovább ront a helyzeten. A Derke szerint ráadásul a belvárosi útkapacitás növelése hosszútávon a forgalom növeléséhez járul hozzá. „Egy ponton túl, már csak épített környezet és a zöldfelület rovására lehet további kapacitást bővíteni. Ez egy olyan ördögi kör, amely egyre forgalmasabb, zajosabb és élhetetlenebb városi környezetet eredményez” – írták. A polgármester tudomásunk szerint nem válaszolt a civilek nyílt levelére.

Polgár Tóth Tamás
Még két hét sem telt el azóta, hogy az LMP bejelentette: szeretnék megakadályozni, hogy megvalósuljon a beruházás a Bethlen utcai szakaszon, ahol ez csak zöldfelület elvételével mehet végbe. Az ügy érdekében petíciót is indítottak, és aktivisták toborzásába kezdtek.
Még helyre lehet állítani
Felhívtuk Jármi Pétert, a párt Hajdú-Bihar megyei elnökét, hogy megkérdezzük, mihez kezdenek most, hogy már elindultak a munkálatok a területen. A politikus a Debrecinernek elmondta, egyelőre nem hagynák annyiban az ügyet. „Ötven éves fákat nyilvánvalóan nem lehet pótolni frissen ültetett facsemetékkel, de a zöldfelületet még helyre lehet állítani. Mi ezért az utolsó pillanatig küzdünk, és szeretnénk ehhez a lakosság segítségét kérni” – mondta Jármi, majd hozzátette, hogy ma 17:30 és 19 óra között várják a lakókat utcai konzultációra a Bethlen és a Hunyadi utcák sarkán.

Polgár Tóth Tamás