A júniusban átadott gyár beruházása során teljes mértékben betartották a kormánnyal kötött megállapodásuk feltételeit – olvasható a nyilatkozatukban.
Reagált a Vitesco a Lázár kifakadásáról szóló cikkünkre – Már kiváltak a Continentalból, elkötelezettek Debrecen mellett
Október 22-én írtunk arról, hogy Lázár János (Fidesz) országgyűlési képviselő a közösségi oldalán közzétett videóban azt kérte, a makói Continental-gyárnál tervezett elbocsátások miatt a kormány függesszen fel minden, a Continental Csoportnak megítélt állami támogatást, valamint vizsgálják meg azt is, hogy a korábban adott támogatásokért cserébe megszabott, munkahelyekkel kapcsolatos feltételeket teljesítette-e a cégcsoport.

facebook.com/VitescoTechnologies
Az ügy debreceni vonatkozását az adta, hogy 2021 júniusában a Continental Csoport tagjaként nyitott meg a Vitesco nevű, elektromos autóipari eszközöket gyártó cég itteni gyára, augusztusban pedig már egy 47 milliárd forintos bővítést is bejelentettek, amely 450 új munkahelyet teremt, az állam pedig ehhez 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá. Így adta magát, hogy Lázár János kérése ennek a pénznek a blokkolására is vonatkozott.
A Vitesco október 25-én egy nyilatkozatban reagált a cikkünkben írtakra, amelyet alább változtatás nélkül, teljes terjedelmében közlünk. Az írásból kiderül, hogy a cég a múlt hónapban kivált a Continentalból, jelenleg független részvénytársaságként működik, amelynek legnagyobb részvényese a Schaeffler család 46 százalékkal (ugyanilyen arányban tulajdonolják a Continentalt is). A kérdésünkre a cég közölte, hogy az állam és a Vitesco Technologies Hungary Kft. közötti szerződést a 10,5 milliárd forintos állami támogatásról 2021. augusztus 24-én írták alá.
A Vitesco Technologies nyilatkozata
A Vitesco Technologies Hungary Kft. a regensburgi Vitesco Technologies Group AG magyarországi leányvállalata. Az anyavállalat legnagyobb részvényese a Schaeffler család az IHO Verwaltungs GmbH és az IHO Beteiligungs GmbH befektetési társaságokon keresztül, mintegy 46 százalékos részesedéssel.
A Vitesco Technologies egy független részvénytársaság, amely már 2021 szeptemberében kivált a Continantalból. Debrecen, ahol az e-mobilitáshoz szükséges elektronikai alkatrészek gyártásán van a fókusz, kiemelten fontos helyszín a Vitesco Technologies termelési hálózatában. Az idei gyárnyitás ennek első mérföldköve Magyarországon.
A debreceni gyár dolgozóinak felvétele a tervek szerint folytatódik a kívánt létszám elérésének érdekében. A cég munkatársainak jövőorientált állást kínál vonzó munkakörülmények között.
A Vitesco Technologies teljes mértékben betartotta a magyar kormánnyal kötött támogatási megállapodás feltételeit a debreceni gyártóüzem beruházásának megvalósítása során.
A Vitesco Technologies elkötelezettségét a magyarországi jelenlét és a debreceni üzem iránt az a tény is jól mutatja, hogy nem sokkal az új üzem átadását követően a gyár kibővítéséről született döntés, és erről támogatási megállapodást írt alá a vállalat a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és annak befektetési ügynökségével (HIPA). Az üzembővítési beruházás előkészítése a tervezett ütemterv szerint halad.