„Soha nem volt politikai érintettségem” – interjú Vizi Katalinnal, a Modem új ügyvezető igazgatójával

Szerinte a közönség elérése szempontjából nem számít, hogy budapesti, és bízik benne, hogy az őt kezdetben kritizáló debreceni önkormányzati képviselőknek sincsenek már kétségei vele kapcsolatban. A Párizsi absztraktok. Abstraction-Création kiállítást azért tartja rendkívülinek, mert a Modem saját projektje, minden darab egyedi szervezést igényelt. 2023-tól válik teljesen hozzá köthetővé az intézmény tevékenysége, addigra valósítják meg azokat a programokat, amelyeket a pandémia eddig megakadályozott.

Debrecen közgyűlése a távozó Koronai Edit helyére június 25-én nevezte ki új ügyvezető igazgatóját, Vizi Katalint, aki korábban évekig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványához kapcsolódó projektekben dolgozott. Az intézmény új vezetőjét szakmai múltjáról, a Modem élén töltött eddigi időszakáról és a terveiről kérdeztük.


Modem

NT

Az egyetem utáni első munkahelye a Kálmán Makláry Fine Arts volt, ahol 2012 és 2014 között dolgozott. A távozása után bő egy évvel a rangos Artnet művészeti portál a világ 55 legjobb galériája közé sorolta a helyet. Milyen munkát végzett a galériában? Mekkora szerepet tulajdonít saját magának az elismerésben?

A galériában két éven keresztül asszisztensként dolgoztam, ez alatt részt vehettem olyan fontos projektekben, mint Reigl Judit életműkiállítása a Ludwig Múzeumban, 70 négyzetméteres standdal népszerűsíteni a magyar művészeket a patinás brüsszeli BRAFA művészeti vásáron, vagy Hantai Simon hiánypótló, kétkötetes monográfiájának szerkesztése – ilyen feladatok révén tanulni a szakmát pályakezdőként kivételes lehetőség volt, megtettem mindent annak érdekében, hogy megfeleljek. Természetesen a galéria kevésbé az asszisztensi ténykedésemnek, mint inkább a sokéves minőségi munkájának és a fenti projektek sokaságának köszönhette az elismerést. Mint alma materem, öröm volt értesülni erről a megérdemelt, impozáns helyezésről.

Miért távozott a Kálmán Makláry Fine Arts-ból?

Fiatalként vonzó kihívást jelentett, hogy hús-vér művészekkel dolgozhassak együtt, megismerhessem őket személyesen, inspiráló beszélgetésekben vehessek részt, bepillanthassak a munkafolyamataikba, a „kulisszák mögé”. Ezért aztán éltem a kínálkozó lehetőséggel, hogy olyan galériában dolgozzak, amelynek fő profilja már valóban és csakis a kortárs művészet – így lettem a Faur Zsófi Galéria vezetője.

Hogy került az MNB-s Pallas Athéné Alapítvány által tulajdonolt Ybl Budai Kreatív Házhoz? Hogyan foglalná össze röviden az ott végzett munkáját? Melyik eredményére a legbüszkébb?

Az elhanyagolt Ybl épület, a Kaszinóként emlegetett neoreneszánsz palota sokáig méltatlan állapotban várta, hogy jobb sorsa lehessen, mígnem 2017 januárjában megkezdődtek a munkálatok, és elindult a teljes rekonstrukciója. A Pallasz Athéné Alapítvány ambiciózus terve szerint egy, az épület addigi előtörténetében példa nélküli funkciót szánt neki: váljon kiállítótér a belső, impozáns terekből.

Hogy a videómunkától kezdve a függesztett helyspecifikus installációkon át a hagyományosnak mondható táblaképekig a különféle műfajok bármelyike bemutatásra kerülhessen, a tulajdonosnak már a folyamat elején szándékában állt megbízni egy kulturális szervezőt azzal, hogy kompetens művészeti szakemberek bevonásával segítsen kiállítóteret varázsolni az eredetileg szivattyúk és pumpák számára tervezett terekbe.

A pozícióra engem választottak ki, ennek köszönhetően pedig az első pillanattól kezdve részt vettem a Ház kialakításában, életében. Pár hónap és sok-sok munka után pedig a feletteseim kértek fel, hogy ne csak magával a kiállítótérrel foglalkozzak, de tervezzem meg a Ház művészeti programját. Később aztán az a megtiszteltetés ért, hogy a Ház művészeti vezetőjévé neveztek ki, így ettől a perctől kezdve a tervek megvalósítása is az én feladatkörömmé vált.

És hogy mire vagyok a legbüszkébb? Nem tudok kiemelni egy projektet. Azt tartom a legfontosabb eredménynek, hogy az Ybl Budai Kreatív Ház profilját tekintve a semmiből vált egy kulturális szempontból releváns és politikailag semleges kiállítótérré az évek során.

Hogyan értékelné az MNB képvásárlásai kapcsán játszott szerepét?

Az MNB azzal, hogy elköteleződött a kortárs képzőművészet iránt (és itt most nem számít, hogy meddig tartanak a vásárlások és milyen stílus mentén vásárol a bank) figyelmet irányított és bizalmat épített az egész szektor irányába. Szerintem ez egy régi adósság, hiánypótló kezdeményezés. Hogy ebben részt vehettem és segíthettem a folyamatok kialakítását, egy ideig pedig a lebonyolítást, bár nagy felelősség volt, mindeközben egy olyan ügy, amiért nagyon jó volt reggelente felkelni. (sic!)

Hogyan került a képbe a Modem potenciális új vezetőjeként? Puskás István kulturális alpolgármester kereste meg önt?

Először valóban Puskás István alpolgármester úr keresett meg, ami azért volt számomra hihetetlenül nagy öröm, mert az Ybl Házban végzett munkám keltette fel érdeklődését, ami komoly visszacsatolás, pozitív visszaigazolása volt az ottani munkám relevanciájának. Hogy olyasvalamiről lehetett reális jövőként beszélgetni, mint a Modem ügyvezetői pozíciója – emlékszem az érzésre, a kreatív energiáim addig sohasem tapasztalt tavaszi zsongása öntött el, és ez kitart a mai napig.

Ön szerint mi indokolta a Modemnél a vezetőváltást?

Latolgatni, hogy milyen indokok vezettek és hova – az én pozíciómból igazán méltatlan és etikátlan volna, illetve információm sincs, mert a múltnak ez a része abszolút nem tartozik rám.
Inkább azt említeném meg, hogy elődöm, Koroknai Edit összerakott egy remek csapatot, rendszert épített egy pár éve még rendszertelen intézmény köré, és befogadott egy olyan páratlan kiállítást, mint a Párizsi absztraktok. Abstraction-Création. Ennek van jelentősége, a többi számomra irreleváns.

A kinevezéséről döntő debreceni közgyűlésen parázs vita bontakozott ki az ön személyéről. A legnagyobb képviselettel rendelkező ellenzéki párt, a DK konkrétan politikai ejtőernyősnek nevezte. Mit szólt ehhez? Azóta találkozott a párt politikusaival? Hogy látja, megváltozott az önről alkotott képük?

A minősítés meglepett, hiszen – ahogy polgármester úr is jelezte akkor a képviselőknek – nekem nem volt soha politikai érintettségem. Én nem politizálok. Eddig sem tettem és ezután sem fogok.

Szeptember végén a közgyűlés tagjait meghívtam egy privát tárlatvezetésre abból a célból, hogy megismerkedjünk személyesen, és bemutathassam, milyen fontos munkát végez a Modem és maroknyi csapata. Az intézmény elismertségének növekedése az egész város büszkesége, úgy jó, ha mindannyian közös sikerként éljük meg, és együtt ünnepelünk! Bízom benne, hogy a kezdeti kétkedő attitűd megszűnt – legalább azon képviselők körében, akik elfogadták meghívásomat és eljöttek hozzánk. Annak mindenesetre nagyon örültem, hogy a nyári parázs vita után a legutóbbi közgyűlésen ellenvetés és tartózkodás nélkül került elfogadásra, hogy ügyvezetőként a kötelék munkavállalója lehessek.

Mivel töltötte a kinevezés utáni első néhány hónapot? Bírálói szerint nem történt semmi érdemleges a járványmentes nyári időszakban.

Egy vezetőváltás érzelmileg erős megterhelést jelent minden szervezet életében – így volt ez a Modem esetében is. Ilyen helyzetben, a belépésem második hétvégéjén új kiállítással köszöntöttük a közönséget, azt követően ismét csak két hét telt el, és megnyitottuk az Evangélium 21 című tárlatot, majd sorra jöttek az egész napos eseményeink: Zajkert, 15. születésnap, egy héttel később pedig a Modem életének eddigi talán legnagyobb kiállítása – több felvonásos megnyitóval, külföldi vendégekkel. Sűrű időszakot tudunk magunk mögött, tiszta lelkiismerettel gondolok minden pillanatára.

Mikor lesz az első olyan aktivitás, ami már kifejezetten önhöz köthető?

A hozzám teljes egészében köthető időszak 2023-tól kezdődik majd. Addig azonban megvalósítunk minden olyan programot, ami többek között a Covid miatt a Modem tervezetében, naptárában maradt. Aki ezzel a gyönyörű, de rengeteg feladatot magában rejtő szakmával foglalkozik akármilyen szinten is, tudja jól: mire egy-egy projekt végre valóságossá, kézzel foghatóvá, a látogatók számára nyitottá válik, sok-sok száz munkaórának, hosszú hónapokig tartó előkészületnek kell megtörténnie.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Mennyiben építi a Modem szakmai munkáját azokra, akik eddig is az intézményben dolgoztak? Hány új szakembert hozott a Modembe? Nekik milyen a fogadtatásuk a régebb óta ott dolgozó munkatársak körében?

Nem hiszek a garnitúraváltásban! A Modem csapatának kiváló híre van, nekem pedig lételemem a bizalom, így nemhogy saját csapatot nem hoztam, egyértelműen a jelenlegi stábbal állt és áll szándékomban együtt dolgozni.

Nem ért csalódás!

Szeptember 25-én volt 15 éves a Modem. Úgy tudjuk, hogy az eseményt visszafogott érdeklődés kísérte. Összesen hányan vettek részt a programon? Minek tulajdonítja a viszonylagos érdektelenséget?

A Modem szülinap az utolsó, szikrázóan napos és meleg szombatra esett, amikor számos szabadtéri esemény zajlott párhuzamosan a városban. De az is igaz, hogy az egy héttel későbbi Párizsi absztraktok nyitásának drukkjában és véghajrájában a fókusz áthelyeződött a megnyitóra, hiszen, ha valamivel, egy ilyen kiállítással méltó módon ünnepeltük meg az intézmény születésnapját: teltházas megnyitóval, a kiállításra készített exkluzív díszítésű emeletes tortával, vendégekkel az egész országból és igazi ünnepi hangulattal.

Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy széleskörű kapcsolati hálót építene ki a Modem köré. Eddig ez hiányzott? Kiket szervezne be ebbe a kapcsolati hálóba?

Úgy gondolom, a Modem kapcsolati tőkéje nagyszerű kiindulási alap, sok év számtalan kiállításának köszönhetően erős hálóval rendelkezik, de ez most inkább nyugvó állapotban van. Szeretném ezeket a kapcsolatokat felrázni és szorosabbá fűzni. Tekintve, hogy a programnaptárunk jó előre be van telve, egyelőre ez azt jelenti, hogy az eddigi partnereink nálunk tesznek látogatást vagy mi náluk, miközben mélyítjük a kapcsolatokat és a közös ötletelések során elkezdünk együtt pezsegni. Ezzel párhuzamosan pedig a saját kapcsolatrendszeremet igyekszem becsatornázni a Modem ernyője alá, és biztos vagyok benne, hogy ezeket hasznosítani is fogjuk tudni. Rengeteg érdekes távlati lehetőségről zajlik a párbeszéd éppen, terjeszkedésről, nyitásról, közös platformok építéséról.

Kihívást jelent Budapestről érkezett vezetőként a helyi közönség és a helyi művészközeg elérése?

A közönség elérése Magyarországon mindenhol kihívás a kulturális szektorban, nem érzek ebben különbséget, így az sem számít, hogy honnan jöttem.
Néhány művésszel találkoztam már, és ezt az utat feltétlenül folytatni fogom, mert nagyon szeretném megismerni a helyi szcénát.

Miért számít rendkívülinek az elmúlt hetekben megnyitott Párizsi absztraktok. Abstraction-Création című kiállítás?

Sok szempontból rendkívüli, de amit én intézményvezetőként kiemelnék, az talán az az aspektus, hogy ez nem vándortárlat, hanem a Modem saját szervezésű kiállítása, ami azért rendkívüli, mert jelen esetben nem egy kiajánlott csomagként érkeznek a műtárgyak, hanem minden darab egyedi szervezést követően került az épületbe, minden design és ötlet a kurátort és a Modem csapatát dicséri. Olyan fontos intézményekből érkező művek bemutatása, mint például a Pompidou Központ egyik Vaszilij Kandinszkije, hihetetlenül körülményes és bonyolult szerződések, szabályok, követelmények és véget nem érő egyeztetések eredménye. És csak egy képet említettem a közel százból. Hatalmas munka, hatalmas felelősség – de nem panaszkodom, mert most, hogy minden megvalósult, hatalmas öröm!

A kiállítás megszervezésében mekkora szerepe volt az ön elődjének, Koroknai Editnek, és mekkora szerepe volt önnek?

Koroknai Editnek elvitathatatlan érdeme, hogy meglátta a kiállítás megrendezésében rejlő előrelépési lehetőséget a Modem számára, és igent mondott a megrendezésére, holott tudta, hogy nagyon nehéz munka vár az egész intézményre. Én pedig érkezésemkor beleálltam, és befejeztem ezt. Felesleges lenne firtatni, kinek mekkora része volt ebben a munkában, hiszen egy közös cél lebegett előttünk, és bízom benne, hogy a megvalósulásból fakadó öröm is lehet közös.

Mennyire tartja reálisnak, hogy a Modem a későbbiekben rendszeresen képes legyen ilyen volumenű kiállítások megszervezésére?

Mondjuk azt, hogy jelen kondíciókkal mindenképp várunk néhány évet. Ez persze nem jelenti azt, hogy addig ne lennének fontos és jelentős kortárs kiállítások. Ez a többéves tervezés kifejezetten gyűjteményes, önálló szervezésű, patinás művészeti intézmények legféltettebb kincseit tartalmazó tárlatok leszervezésére vonatkozik.

Milyen távlati elképzelései vannak a Modemmel kapcsolatban? Milyen jellegű kiállításokra, programokra számíthatnak a debreceniek?

Hamarosan egy debreceni jeles művésznek, Burai Istvánnak nyílik életműkiállítása nálunk, ami biztos vagyok benne, hogy különösen kedves lesz a város és a térség közönségének. A jövő tervezése nagyban zajlik, folytatódik a Modem egyik zászlóshajójaként is emlegetett, fiatal művészeket és kurátorokat segítő oktatási és kiállítási program, lesz katalógusbemutató és köré szervezett kiállítás az Antal-Lusztig-gyűjteményből, illetve több csoportos kiállítást is szervezünk hazai és nemzetközi művészek munkáiból. Több elődömmel és pályatársammal megegyezően nekem is fontos célom az egyetemváros elérése, éppen ezért nagy erővel dolgozunk a – reményeink szerint – eredményes stratégián!

A megválaszolatlanok

Vizi Katalintól személyes interjút kértünk, amit az elfoglaltságaira hivatkozva előbb elhalasztott, majd azt tudatta velünk, hogy írásban válaszol a kérdéseinkre. A fenti mondatait olvasva újabb négy kérdés fogalmazódott meg a szerkesztőségben, utólag ezeket is feltettük, de az ügyvezető igazgató azt írta, „nem kívánja tovább bővíteni” az interjút. A kérdéseink az alábbiak voltak:

Miért tartja fontosnak külön kiemelni, hogy az Ybl Budai Kreatív Ház politikailag semleges kiállítótérré vált?

Mit reagálna azokra a kritikákra, amelyek szerint az MNB a folyamat össztársadalmi hasznához képest aránytalanul sok közpénzt fordított a képvásárlásokra? Egyáltalán miért az MNB foglalkozik a kortárs művészet támogatásával? Nincs olyan állami szervezet, aminek ez lenne a feladata?

Puskás István kulturális alpolgármesterségének kezdetén Debrecen önkormányzata egy radikális létszámleépítést és forrásmegvonást hajtott végre a Modemnél. Szóba került ez a téma az ön megkeresésekor? Nem gondolt arra, hogy ez esetleg az intézmény financiális bizonytalanságára utalhat?

Az állásra történő jelentkezéskor az önkormányzat kérte önt egy művészeti koncepció benyújtására? Amennyiben igen, milyen fő elemeket tartalmazott ez a koncepció?

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...