A Debreciner szerkesztőségében fontosnak tartjuk, hogy ne csak néhány alkalommal számoljunk be az életünket meghatározó, hosszútávú jelenségekről, hanem folyamatosan tartsuk rajta a tekintetünket a helyi …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Debreciner szerkesztőségében fontosnak tartjuk, hogy ne csak néhány alkalommal számoljunk be az életünket meghatározó, hosszútávú jelenségekről, hanem folyamatosan tartsuk rajta a tekintetünket a helyi …
Önkormányzati támogatás űrgyógyászatra, az egyetemi kancellária dolgozóinak soron kívüli oltása, Fidesz-védő fal Debrecen belvárosában és Kósa Lajos ingyenes stratégiai tanácsai – többek között ezekkel az …
A legtöbbször holtversenyben Madarasi István és Mándi László szólaltak meg. A 9 képviselőből álló ellenzék részéről majdnem kétszer annyi megszólalást találtunk, mint a 23 tagú …
Az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje szerint a Völner-ügy miatt lehetséges, hogy Áderhez el sem jutott a korrupciós bűncselekmény miatt jogerősen elítélt volt balmazújvárosi polgármester kegyelmi kérvénye.
Tóth József a cég alkalmazottjaitól úgy tudja, a tiszavasvári üzemigazgatóság dolgozóinak csupán a 30 százalékát tervezi átvenni a szolgáltatásra a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal …
A 2018 óta tartó országgyűlési ciklus, valamint az idei év legaktívabb Hajdú-Bihar megyei kötődésű képviselője a DK-s Varga Zoltán lett, aki egyedül többször szólalt fel, …
Irodákban, piacokon, kopogtatással gyűjt a hat párt és a velük szövetséges civilek. Egyedül a megye 6-os számú választókerületében nem indult még el a szervezett gyűjtés, …
A debreceni üzem arany minősítést nyert el egy rangos nemzetközi épületminősítési rendszerben, közben pedig 80 millió eurós tartalékot képzett arra az esetre, ha ki kellene …
Ha Müller Cecília és a hajdú-bihari tisztifőorvos sem ismeri az átoltottsági adatokat, akkor vajon hogyan hozzák meg a járványkezeléssel kapcsolatos döntéseiket? És ha nem számít …
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapja szerint a képviselő egy egyházi óvoda alapkőletételén javasolta, hogy az épület által elvett helyet közterület odaadásával pótolja a város.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.