A Cseresnyés család évek óta küzd azért, hogy a község lakosai is megkapják a jogszabály által előírt 10 százalékos kedvezményt. Szerep polgármestere elutasította a kártérítési …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Cseresnyés család évek óta küzd azért, hogy a község lakosai is megkapják a jogszabály által előírt 10 százalékos kedvezményt. Szerep polgármestere elutasította a kártérítési …
A párt a déli ipari park 260 hektáros bővítésében ugyanakkor nem lát problémát, még ha a dél-koreai katódgyár beruházásával nem is feltétlenül értenek egyet.
Vida Gyula főszerkesztő már az országgyűlési képviselő bemutatásakor sem fukarkodott a dicséretekkel. Harminc évvel ezelőtt lett város Nyíradony, ebből az alkalomból kampányolhatott a közpénzből működő …
A Debrecen4U azt is közli a nemzetközi érdeklődőkkel, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után lett Debrecen az ország fővárosa – csak az a …
Hiába kérdeztük, nem mondják meg, hogy miért.
Salamon Gergő elmondta, többször is keresték már az illetékeseket debreceni közösségi közlekedési ügyekben, de mindig azt a választ kapják: minden rendben van. Abból pedig semmi …
A promóciókat a közösségi média hirdetéstára szerint a Future of Debrecen Egyesület finanszírozta.
Néhány nappal ezelőtt Tóth József, Polgár város polgármestere jelezte a Debrecinernek, hogy értesülései szerint a Tiszavasvári, Hajdúdorog, Polgár, valamint Szorgalmatos ivóvíz- és szennyvízszolgáltatását végző dolgozók …
Ehhez Áder Jánosnak január 3. és 23. között ki kell tűznie a választás dátumát. Amennyiben így lesz, a kampány hivatalosan február 12-én indul a jelölti …
A debreceni egyesület segít a lakossági panaszok eljuttatásában.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.