Mottó: Nincs táj, amely annyira elkeserítő tudna lenni, mint egy emberi történet. Susana Fortes

Lehet, hogy jobb cím lett volna az „érzelmi hullámvasút”.. Most azonban elviszem inkább Önöket egy érzelmi vegyesboltba. Ismerjenek meg minket, ismerjék meg önmagukat!

Kik azok a cigányok?

Nehéz megválaszolni. Bár Önöknek mindazok, akik „cigányként élnek” – utalva itt egy szerencsétlen bírónő szerencsétlen ítéletére –, de ez nem igaz. Azt sem tudom, hogyan élnek a cigányok, mert sokan és sokféleképpen. Nem tudom, hogy kik azok a cigányok! Mindenféle náció, akik különböző korszakokban a már meglévő Magyarországra jöttek. Ez tény. Minimum háromfajta kumpánia, amelyek az élethez igazítottan sok-sok nemzetségre szakadva élte és éli az életét. Vannak, akik 800 éve itt vannak, és vannak, akik a közelmúltban kerültek ide. Amit lehet tudni, az az, hogy a bűnbakszerepben mind sorstársak.

Egyébiránt, szerintem az önbesorolás számít. Ki romungrónak, ki oláhcigánynak, ki pedig beásnak vallja magát. Az okosok ezt a csoport identitáselemeire, a rasszjegyekre és a nyelvhasználatra hegyezik ki. Szóval cigány az mostanában, aki annak vallja magát. Persze egy nem cigány fehér ember igen ritkán vallja magát cigánynak, nem igaz? Bolond lenne. DE van rá példa a jelenlegi Országos Roma Önkormányzatban is! Az érdek ugyanis nagyúr! Ebből az is kiderül, hogy legyen gazdag vagy szegény, képzett vagy képzetlen, a cigányt mindig a társadalom perifériáján jegyzik. Megjegyzem, nem sajnáltatni, hanem bemutatni akarom őket!

No de az Érzelmek Vegyesboltjáról kéne értekezni, nem igaz?

Hajoljunk le egy kicsit, és emeljünk ki egy dobozkát! Ebben Mária Terézia korában – úgy 1750-től – éppen megszüntetik a „kóborlást”, eltörlik a cigány népnevet, a cigány nyelv használatát betiltják, a 12 éves gyerekeket kiadják parasztokhoz szolgálni, lovat nem tarthatnak, és csak az muzsikálhat, az kovácsolhat, akinek a családjában nem henyélnek és eszköze is van hozzá. (Mária Terézia cigánypolitikája) Ja! A plébános köteles ingyen oktatni a cigánygyerekeket. Itt az egyházi iskolák ősei, kérem szépen! Ugye, milyen kedves asszimiláció! Az oláhcigányok pedig képesek csodálkozni és lenézni minket, a nyelvüket vesztett romungrókat. Persze a tudáshoz hozzá kéne férni is.

Egy-egy kis dobozkában mellette mindkét oldalon ott vannak a magyar szabadságharcok, amikből ugyan kivették a részüket a cigányok, de még a legjobbat is, azt a bizonyos Lippai Balázst is jól meg jutalmazták: megölték a nemes fegyvertársai, parancsra. A világháborúkról sem beszélek sokat. Ágyútöltelékeknek jók voltunk. Déri Gyula 1908-ban még csak méltatlankodva írja: „nálunk az előítélet olyan nagy, hogy a cigányt cselédnek meg nem fogadják, és még napszámosnak is csak végszükség esetében szoktak felfogadni”.

„A 141.113/1931. Ker. M. sz. rendelettel korlátozták részükre a vándoripari engedélyek kiadását, amely – lévén ez a cigányság egyik főfoglalkozása – jelentősen megnehezítették megélhetésüket. Ugyanakkor korlátozták munkavállalási lehetőségeiket, csak a lakhelyükön és csak a községi elöljáróság hozzájárulásával vállalhattak munkát. A 66045/1938. B. M. sz. rendelet szerint minden cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni. Végül is ez a jogszabály öltöztette a törvényesség köntösébe nyílt, már-már intézményes, gyakran minden alapot nélkülöző üldözésüket.” (Országos szabályozás – törvények, rendeletek) Ugye, milyen aranyos asszimilációs folyamatok ezek? Mind a beilleszkedésünket szolgálták, nem igaz?

1945-57 között központi irányelvek még nem voltak. Akit eltérő életmódúnak nyilvánítottak és gond volt vele, azzal bizony a helyi tanácsok rövid úton elbántak. Cserébe a szigorért, aki „jól viselkedett” és beilleszkedett, azt látszólag asszimilálták, nagyon is másodrendű és -rangú elvtársként. Ebben az időben dívik a cigányok fekete igazolványa, a tetvetlenítések, kényszermosdatások kora. Mondjuk, földet, azt nem osztottak nekik! Persze azért a szocializmus építésének vívmányaként, igen jól ellenőrzötten már létrejöttek cigány társadalmi szerveződések. Most nem beszélek róluk.

A cigány lakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos egyes feladatokról szóló 1961-es párthatározat pedig egy igazi asszimilációs terv volt. Azonban a cigánytelepek felszámolása kudarcba fulladt. A jó kis csökkentett igényű lakások pedig szépen egyben tartották a romákat, általában a települések szélein amellett, hogy nem cigányoknak is építettek CS-lakásokat, csak nem ott. Érdemes elolvasni Hajnácky Tamás: A pártállam cigánypolitikája című cikksorozatának egy darabját.

Kedves olvasóim!
Bevallom őszintén, nem erről akartam írni! Sokkal aktuálisabb és időben közelebbi roma témákról és emberekről, amelyek és akik a rajongás és a gyűlölet közötti palettán mindenféle érzelmet kiváltottak már bennem. Azonban ahhoz, hogy feljebb nyúlhassunk az Érzelmek Vegyesboltjában lévő polcokra, gyökerek nélkül eldőlne a gondolat.

Bocsássanak meg nekem, és ne felejtsék el a nemrégiben elhunyt Choli Daróczi József mondását: „Míg én rólad mindent, addig te rólam semmit sem tudsz.”

Tudják, miért idézem Cholit? Mert Önök nemcsak a múlt magyarországi kiemelkedő roma származású alakjairól bírnak hiányos ismeretekkel, hanem a roma kortársaikat sem ismerik. Nem tudják, hogy mennyi és mennyi munkát invesztáltak bele abba, hogy a romák felzárkóztatása, emancipációja megtörténjen. Nem tudják azt sem, hogy végül is miért nem lett sikersztori egyetlenegy olyan ember életútja sem azok közül, akik önállóan mertek gondolkodni a népük, a cigányok jövőjéről.

Ha az isten is úgy akarja, a jövő héten folytatom. Nézzenek be hozzám akkor is!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!