Debrecenben számos olyan munkáltató és foglalkoztatott van, akiknek érdemes lenne párbeszédet kezdeményezni azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne a gazdasági életet serkenteni mindenki számára kedvező módon. …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Debrecenben számos olyan munkáltató és foglalkoztatott van, akiknek érdemes lenne párbeszédet kezdeményezni azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne a gazdasági életet serkenteni mindenki számára kedvező módon. …
Ebben a rendszerben nincs jövő. Csak a pillanat létezik.
Az április harmadikai országgyűlési választási eredmények után sokan fordultunk önmagunkba, tettünk fel kérdéseket, hogy miért is lett ilyen az eredmény, amilyen lett.
Ha igazi demokráciává akarunk válni, akkor nem négyévenkénti gondnokválasztást kell tartanunk, hanem minden kényesebb kérdésben népszavazást.
A Fidesz több tízezer, ha nem százezer fiatalt nemcsak az út szélén hagyott segítség és elfogadás nélkül, hanem még beléjük is rúgott egyet.
A karácsonyhoz illő módon csendben és titkolózva került a fa alá a hat ellenzéki párt ajándéka, ’A teljes ellenzéki összefogás’. Őszintén szólva, az ajándékok ritkán …
Ez a mostani parlamenti ülés és törvénymódosítási szavazás a magyar politika elmúlt 10 évének állatorvosi lova.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.