A munka világa az egyik legfontosabb része a mindennapjainknak, ami befolyással bír az aktuális életminőségünkre, valamint nyugdíjas éveinkre és gyermekeink várható jövőjére is jelentősen kihat. 2010 óta ezen túl az országos politika kimondva is a munkaalapú társadalmat építi, ami ennek súlyát tovább növeli. Bár a rendszerváltás óta több ütemben is nőtt a munkavállalókat védő törvények és rendeletek száma, máig az egyik legfontosabb érdekvédelmet garantálni tudó tömörülési forma a szakszervezet. Ezen forma mentén a legegyszerűbb a törvénybe foglalt feltételeket érvényesíteni és betartatni. Legjelentősebb képességük talán a bérmegállapodásokban van. Az állami szervekkel is kommunikációs csatornákkal rendelkezhetnek, illetve törvényi és jogszabályi keretek között sztrájkjoggal is bírnak, hogy ténylegesen is erőt demonstrálhassanak, amennyiben érdekeik sérülnek. Több esetben is hallani azonban arról, hogy ez a rendszer hazánkban nem működik problémamentesen. Debrecen ipari fejlődésének várható hozadéka, hogy új, további munkahelyek fognak létesülni, amelyek felvetik a kérdést, hogy az ott dolgozók szakszervezeti képviselete megfelelő formában fog-e megvalósulni, vagy folytatódik a kialakult szakszervezetei kultúra hanyatlása.

A szakszervezetek problémái

A szakszervezetek megjelenhetnek egy munkahelyen belül, de akár átfogóan is működhetnek, mint hasonló foglalkozást végzők országos képviselői. Az utóbbi időben a pedagógusok kapcsán hallunk sokat jelenlétükről, de nagyobb kultúrája van például a fémipari, taxis, vagy más fizikai munkákat védő szervezetek létezésének is. Lehetőségük van más szakszervezetekkel együttműködni iparáganként, de még arra is akadnak példák és lehetőségek, hogy más egymástól teljesen eltérő területeken vállalnak szolidaritást egymás mellett.

Ha valaki egy kicsit jobban elmélyed a témában jelentős, rejtett problémákba ütközhet. Elsőként megemlítendő, hogy a szakszervezetek létezését nem feltétlenül támogatják a munkáltatók. Sok olyan történetet hallani, ahol akár törvényileg problémás módon is, a vezetőket elbocsátják. Ennek kapcsán sokaknak már el is megy a kedve a szerveződéstől mindennapi megélhetésüket féltve. Ehhez hasonló az is, amikor létezik az érdekvédelem és vezetőiknek nem kell félni, azonban különböző technikákkal olyan körülményeket teremtenek számukra, hogy a gyakorlatban képtelenek a valós érdekeket közvetíteni és cselekedeteik egyfajta közreműködésnek hatnak a foglalkoztatottak biztonságának tudatos alacsonyan tartásában. Ezt a helyzetet súlyosbítja a tagdíjak összege, amely fizetése az alacsony jövedelemmel rendelkezők számára jelentős kiadásnak tűnhet úgy, hogy annak nem érzik gyakorlati hasznát. Tevékenységük sokszor szélmalomharcra emlékeztet. Nem elégedettek a foglalkoztatottak és nem érzi biztonságban magát a munkáltató sem. Támadások érik őket, néha jogosan, néha pedig jogtalanul, továbbá azok is támadják működésüket, akik érdekeit képviselik és azok is, akik úgy érzik, hogy vállalkozásuk hatékonyságát rombolják.

A szakszervezeti kultúra

Lehetne ez másként? Láthatjuk a történelemből, hogy a magyar szakszervezeti kultúra nagyban rokona az osztráknak és a németnek. Lényegében hazánk ezen jól működő hagyományokat vette át az iparosodás kezdetén. Miért nem működik akkor ez jobban nálunk is, mint mondjuk Németországban? Ez sajnos számos tényező eredménye. Kihagyhatatlan, hogy a magyar szakszervezeti kultúra sosem tudott egészségesen kiépülni és a mindenkori politikai és ideológiai tényezők annak fejlődését, ellehetetlenítették vagy egyoldalú kompromisszumokra kényszerítették. Fő következménye ennek, hogy a jogszabályi és törvényi háttér sok szürke zónát tartalmaz. Sok szakszervezet, amely valós célokat fogalmazott meg kifulladt és megtört mára, valamint a tagdíjat fizetők lelkesedése is elapadt a tényleges cselekvések biztosítására. Hiányoznak a fejlett technikák és szervezési stratégiák, illetve az emberek elvárása és bizalma a rendszerben is minimálissá vált. A még meglévő szakemberek lelkesedése csökken, a törvények által garantált részvételi biztonság pedig a gyakorlatban nem valósul meg, sőt jelei mutatkoznak, hogy a jövőben tovább szűkül.

[picture=”A közös érdek felismerése” title=” „>

A szakszervezeti kultúra fejlődése és az érdekképviseletek megerősödése kölcsönösen hasznot hozna mind a munkáltatóknak, mind a munkásoknak. Amennyiben elfogadjuk azt a kitételt, hogy mindenkinek joga van a tisztességes munkához és a fizetése által létrehozott létbiztonsághoz, akkor mindenképpen fejlesztenünk kell ezen szakszervezeti hiányosságokat. Meg kell találni azokat a gyakorlatokat, amelyek a nemzetközi mintákban beváltak és mint polgárok el is kell várnunk ennek a lehetőségét és részt kell benne vennünk.

A szakszervezeti kultúra felélesztésére és a problémák megbeszélésére ideális lehetőséget biztosít Debrecen iparterületeinek újabb bővülése. Amennyiben nem történik ezzel kapcsolatban előrelépés az érdekvédelem is alacsony színvonalon fog megvalósulni és a kiszolgáltatott foglalkoztatottak tömegei szorulnak be az emberi méltóságot megkérdőjelező és a megélhetést megfelelően biztosítani nem tudó munkákba és lesznek megbélyegezve szegényekként annak ellenére, hogy alaposan megdolgoznak az ország GDP-jének további növelése érdekében. A közös érdek érvényesítésére pedig egy kiemelkedő mód mutatkozik: a diskurzus. Lényegi párbeszédnek kell létre jönni a foglalkoztatottak és szakszervezetek, valamint a cégvezetések között is. Amennyiben ez egészséges formában történik meg, az mindenképpen a felek hasznára tudna válni.

Megjegyzés: A 2015. II. negyedéves mutatók az utolsó, KSH által mért publikusan elérhető adatok

VÉLEMÉNY-VITA – Várjuk olvasóink gondolatait. Levelüket erre a címre küldjék: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu