Varga Zoltán (DK) szerint a koordinációt kizárja az általuk korábban kötött szerződés, de hamarosan érdemben reagálnak a felvetésre.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Varga Zoltán (DK) szerint a koordinációt kizárja az általuk korábban kötött szerződés, de hamarosan érdemben reagálnak a felvetésre.
Az őszi önkormányzati választásokra készülő Lehet Más a Politika a „lehet más a stratégia” elve alapján működik a különböző településeken. Szándékaik szerint az ökopolitika az, …
Úgy tűnik, egyre kevesebb esélye van annak, hogy bármiféle együttműködés alakuljon ki a helyi oppozíció két pártösszefogása között, s mintha csak egymás riválisaiként készülnének az …
Programközpontú kampányt akarnak a lejáratások helyett, egymás plakátjait sem tépkednék. Az előválasztást nem utasítják el, tárgyalnának a megvalósításáról, de szerintük erre már kevés az idő.
Inkább csak gesztusnak tekinthető az előválasztás ötletének felvetése, mintsem reális alternatívának. Persze a pártok még meggondolhatják magukat.
Közleményben foglalkoznak a „Kósa-klán” gyarapodásával, de közvetve megszólítják a jelenlegi polgármestert is.
A német óriáscég részéről már most folynak megbeszélések majdani debreceni társadalmi felelősségvállalási lehetőségeikről, ám még korainak tartják, hogy a részletekről essen szó.
A lakhatási viszonyokon és a városi közlekedésen javítana, valamint zöldebb várost szeretne a három párt közös jelöltje, aki a reményei szerint megszorongathatja ősszel Papp Lászlót.
Történelmi mérföldkőnek nevezték a hárompárti együttműködést, amely során közös polgármesterjelölttel, listával, képviselőjelölttel és programmal vágnak neki az őszi önkormányzati választásnak.
Az összefogás valójában nem az ideológiai különbségek miatt képes meghalni, hanem épp a közélet kiüresedése miatt. Ahelyett, hogy a jövőt próbálnánk megtervezni, folyamatosan a magunk …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved