A fotó a régi pláza mellett készült 2025. április 8-án.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A fotó a régi pláza mellett készült 2025. április 8-án.
TOP Plusz pályázatok keretein belül épülnek kerékpárutak Hajdúböszörményből kiindulva Debrecen-Józsa és Hajdúdorog felé. A projektek a fenntartható közlekedés jegyében valósulnak meg.
Az országgyűlési képviselő bejelentésében szereplő ár és a böszörményi önkormányzati honlapon olvasható szakaszhossz alapján a projekt kilométerenként két és félszer annyiba kerül, mint a szintén …
A böszörményiek szeretnek kerékpározni, és a fejlett helyi tömegközlekedés hiányában rá is kényszerülnek, ha nem akarnak autóval járni – véli a főszervező. Az önkormányzat a …
A lakosoknak közel egy órát kellett várniuk arra, hogy kérdéseket tehessenek fel az önkormányzat évi egyetlen olyan közmeghallgatásán, ahol az érintettek személyesen találkozhatnak a döntéshozókkal …
„Életveszélyes biciklivel közlekedni rajta, mindenki ide-oda csúszkál, de a gyalagosok sincsenek biztonságban…”
Már nagyon unalmas, hogy ilyenkor a vízibiciklizéssel szoktak poénkodni Debrecenben.
A kerékpárok parkolója volt az áldozat.
Belváros, Csapó utcai sétálóövezet, háttérben színházépület.
Megint történt valami a debreceni évelő biciklivel.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved