Az országgyűlési képviselő bejelentésében szereplő ár és a böszörményi önkormányzati honlapon olvasható szakaszhossz alapján a projekt kilométerenként két és félszer annyiba kerül, mint a szintén most meghirdetett kerékpárút Hajdúböszörmény és Hajdúdorog között. A böszörményi városháza szerint azonban jóval alacsonyabbak lesznek a költségek, mint amelyekről a fideszes politikus beszámolt.
Méregdrága kerékpárút épül Hajdúböszörmény és Debrecen-Józsa között vagy csak nem stimmelnek Tiba István számai?
Megvalósulhat a Hajdúböszörmény és Debrecen-Józsa közötti kerékpárút, méghozzá 3,78 milliárd forintból – közölte Tiba István (Fidesz), a böszörményi központú hajdú-bihari 6-os választókerület országgyűlési képviselője a közösségi oldalán február 15-én. Hogy neki ebben pontosan milyen szerepe van, azt nehéz eldönteni, mert a közzétett videója szerint „javaslatot tett” erre, a kísérőszövege alapján azonban csak „véleményezte” a fejlesztési tervet. „Ez a fejlesztés nemcsak a biztonságosabb közlekedést segíti, hanem a fenntartható közlekedési lehetőségeket is bővíti” – közölte a képviselő.

Hajdúböszörmény önkormányzatának hivatalos honlapján már tavaly június 3-án megjelent egy közlemény arról, hogy aláírták a támogatási szerződést a projektre, amelynek várható befejezési határideje 2026. augusztus 31. „A fejlesztés keretében kerékpárút épül a 35-ös számú állami út külterületi szakaszán a főút mellett elhaladva egészen a Hajdúböszörmény-Debrecen közigazgatási határig. A tervezett kerékpárút hossza 6 km” – olvasható a város honlapján.
A közlemény szerint a fejlesztésben a város belterülete is érintett, beleértve a Mátyás király körút, Szilágyi Erzsébet körút, Fazekas Gábor körút és a Hunyadi János körút mentén lévő szakaszokat. Az elnyert támogatás 1,03 milliárd forint volt, azonban az önkormányzat már ekkor jelezte, hogy az előzetes költségbecslések szerint az összeg nem fedezi a pályázatban megjelölt műszaki tartalom megvalósítását, ezért szükség van a műszaki tartalom, valamint az elkészült tervek felülvizsgálatára.

A fentiek alapján kiszámítható, hogy amennyiben a Tiba István által megosztott összeg és az önkormányzat által közzétett szakaszhossz is megfelel a valóságnak, akkor a kerékpárút kilométerenként közel 630 millió forintba fog kerülni.
Még Bükkalján is sokkal olcsóbban megoldották
Összehasonlításképpen megnéztük, az elmúlt években mennyiért építettek kerékpárutakat a környéken. Polgár és Tiszaújváros között a hajdú-bihari oldalon 2022-ben 405 millió forintért hoztak létre egy 4,1 kilométeres szakaszt, ez kilométerenként tehát 98,8 millió forintba került. Ebben a beruházásban egy kerékpáros híd építése is szerepelt, amely a Király-ér fölött ível át.
Nagyjából ennyiből jött ki ugyanebben az évben a Debrecen és Nagyhegyes közötti 6,79 kilométeres szakasz, amely 700 millió forintba, kilométerenként 103,1 millió forintba került.

Debrecenben a pallagi kerékpárút 4,2 kilométeres szakaszát 2024-ben adták át, ez 686 millió forintba került, tehát kilométerenként 163,3 millió forintot kért érte a kivitelező.
Ennél nem sokkal volt drágább az ugyancsak 2024-ben átadott bükkaljai kerékpárút Bogács, Tard és Tibolddaróc között. A 4,2 kilométeres szakaszt 838 millió forintért építették meg. Ez kilométerenként 199,5 millió forintot jelent, de még így is alig harmadannyiba került, mint Tiba István számai alapján a hajdúsági kerékpárút.
Dorog felé kevesebb az akadály?
Tiba István a napokban egy másik hasonló beruházást is bejelentett. A politikus közlése szerint 2,78 milliárd forintból építhetik meg a Hajdúböszörményt Hajdúdoroggal összekötő kerékpárutat. Böszörmény honlapján erről is találunk egy 2024-es közleményt, amelyből kiderül, hogy itt egy 11 kilométeres szakaszról van szó, tehát a józsainál jóval kedvezőbb áron, kilométerenként 252,3 millió forintból valósulhat meg a fejlesztés.
Nem stimmelnek Tiba számai?
Korántsem biztos azonban, hogy a józsai kerékpárút valóban ilyen drága lesz. Hajdúböszörmény önkormányzatától ma, február 18-án azt a tájékoztatást kaptuk, hogy továbbra is helytállók azok az adatok, amelyek még az előző városvezetés tavaly júniusi közleményében szerepeltek. Tehát a kerékpárút hossza valóban 6 kilométer lesz, a beruházás pedig 1,03 milliárd forintból valósul meg. Ez kilométerenként 171,7 millió forintot jelent, tehát még olcsóbb is lenne a Hajdúdorog felé tartó, hasonló fejlesztésnél.

Természetesen az ügyben kerestük Tiba Istvánt is, szerettük volna ugyanis tisztázni, valóban helytálló-e az általa közzétett beruházási költség, valamint a Hajdúböszörmény honlapján szereplő kilométeradat. Írásunk megjelenéséig azonban nem válaszolt a levelünkre. Amennyiben ezt később megteszi, cikkünket frissítjük.