Tóth József szerint a gépjárműadó elvétele miatt már csak ez az egy jelentős bevétele van a településeknek.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Tóth József szerint a gépjárműadó elvétele miatt már csak ez az egy jelentős bevétele van a településeknek.
Néhány településen már most igen nagy az álláskeresők aránya, pedig még nincs is karantén. Debrecenben jobb a helyzet, Budapesttől jócskán elmaradva így is csak a …
Tavaly is veszteséges lett Magyarországon a Csíki Sör, ami egy újabb érv lehetett amellett, hogy a kormánypártoknak miért kellett villámgyorsan átírniuk a sörpiaci szabályokat – …
Azt mondta a multimilliárdos, hogy Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, amely száz év hátrányt ledolgozva az utóbbi harminc év alatt utolérte a külföldieket.
Komoly különbségek vannak a megyék között, de még durvább az eltérés, ha azt nézzük, mennyit számít az iskolai végzettség: egy diplománál semmi nem védett jobban …
Nem világos, hogy a kormány mihez akar kezdeni a Dispomedicorral, illetve a cég vagyonával, eszközeivel – egyáltalán akar-e bármit.
Módosítani kell a kiírást.
Nagyjából 200 év múlva térülhetne meg a létesítmény ára.
Az állami cég – Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) – és az Alföldi Nyomda egy időben egyeztetett a nyomda bevételének alsó hangon harmadát-negyedét adó gigaüzletről és …
A debreceni országgyűlési képviselő a büdzsétervezet legfontosabb jellemzőit ismertette mai debreceni sajtótájékoztatóján.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved