Szíjj László megvette Debrecen legnagyobb betongyárát is – Menedzsment Fórum

Szíjj László milliárdos üzletember cégei felvásárolták azt a debreceni építőipari társaságot, amellyel eddig riválisok voltak a BMW-gyárhoz kapcsolódó infrastruktúrafejlesztési közbeszerzéseken.

mfor

Még hangsúlyosabb lehet Szíjj László – ő az a milliárdos, akinek jachtján pihent tavaly nyáron Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – debreceni jelenléte, ugyanis a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) január 25-én bejelentette, hogy cégcsoportja megveszi a Nagymester csoport építőipari tevékenység végzésére alkalmas vállalkozásrészét. A vevő a 184,4 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező Szíjj László három cége – Duna Aszfalt Zrt., Hódaszfalt Zrt. és Hódút Freeway Kft. -, a megvett cégek pedig konkrétan a Nagymester Mélyépítési Kft. és a Nagymester Kereskedőház Kft. – írja a Menedzsment Fórum.

A Nagymester Mélyépítési Kft. pedig még Kósa Lajos polgármestersége óta folyamatosan hasít a debreceni útépítési tendereken, ezenkívül dolgoztak az M35-ös autópályán is. Sorra nyerték el a debreceni önkormányzat közbeszerzéseit: építettek körforgalmat és csatornát, bontottak gyógyfürdőt. A társaság referenciái között a Debreceni Ipari Park és a Debreceni Repülőtér is szerepel. A BMW-beruházás környékén is felbukkant, hiszen például 2019-ben pályázott egy bekötőút és a csapadék levezető rendszer kiépítésére a leendő gyár területén, de a munkát végül a Hódút Kft. nyerte el, amely Szíjj Lászlóhoz köthető.

További részletek a Menedzsment Fórum cikkében olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...