A szavazásra jogosult debreceniek 21,48 százaléka voksolt Papp Lászlóra 2019-ben. Így is ő lett újra a polgármester.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A szavazásra jogosult debreceniek 21,48 százaléka voksolt Papp Lászlóra 2019-ben. Így is ő lett újra a polgármester.
Tizennégy százalékkal emelkedtek a debreceni adventi vásári bódék bérleti díjai tavalyhoz képest.
A forradalom ünnepén arról beszélt, hiába érzik azt a debreceniek, hogy túl gyors a tempó, az élet a városvezetést fogja igazolni. A másik oldalon szerinte …
Egy tucatnyi debreceni egyesület, valamint a helyi Fidesz azonnal elítélte a Papp László polgármester háza előtt tüntető civileket, akik szerint azonban különös, hogyan tudott ilyen …
Ismét kevés vita és a Fidesszel többnyire egyetértő ellenzéki képviselők jellemezték a város fő döntéshozó testületének ülését. A polgármester ígéretet tett, a főispánnal vállt vállnak …
A Kossuth téren mondanak beszédeket, majd együtt a CATL-akkumulátorgyár építkezésére vonulnak. A demonstráció leírása szerint a jogállamiságért, a demokráciáért, az egészséges és élhető környezetért, valamint …
A Thomas Mann utcai helyiséget az épületben működő idősklub venné át, ahol azután döntöttek férőhelybővítésről, hogy takarékossági megfontolásokból tavaly októberben négy idősklubot is bezárt az …
A gyárak csarnokainak emelkedéséről a fotó a repülőtér mellett készült.
Lezajlott az első alkalom újságunk, a Debreciner részvételi beszélgetés-sorozatából. Október 5-én, a Frida Kávéházban 15-15 perces blokkokban lehetett kibeszélni, mi marasztal itt és mi taszít …
Három falfestést is összehozott Debrecen belvárosban a Grafik Trafik vezetője, Vékony Tamás idén ősszel. Munkatársaival ezúttal a Hal közbe vittek egy kis történelmet és képzőművészetet …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved