40,46 milliárd forintot ad a kormány a Civaqua-program folytatására – Bő három és fél év maradt a vállalt határidőig

Közlekedésfejlesztési programokra is elkülönítettek forrásokat.

Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere március 5-én a közösségi oldalán közzétett videóüzenetben jelentette be, a kormány döntést hozott arról, hogy kiemelt fejlesztési pontként bekerül a Civaqua-program folytatása a KEHOP Plusz európai uniós fejlesztési alapba. „Ez jelentős további vízellátást biztosít majd a debreceni Nagyerdőnek és az erdőspusztáknak, ezáltal pedig tudjuk biztosítani a Fancsikai- és a Vekeri-tavak folyamatos és megfelelő szintű vízellátását is” – magyarázta. Azt is elmondta, egy másik kormánydöntés is született az 1-es villamosvonal teljes körű rekonstrukciójáról. Papp László közölte továbbá, kilenc új villamos beszerzésére van lehetőségük.

Civaqua
Épül az első ütem
NT

A Debrecen és környékének beruházásaival kapcsolatos kormánydöntéseket a Magyar Közlöny március 4-i száma tartalmazza. A 1041/2024. (III. 4.) számú kormányhatározat mellékletében prioritási sorrendben olvashatók a vízügyi tárgyú fejlesztések. A „Hajdúhátság Vízgazdálkodásának fejlesztése – CIVAQUA program” elnevezésű projektre 40,46 milliárd forintot különítenek el az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) számára a KEHOP Plusz éves fejlesztési keretéből.

Papp László politikai felelősséget vállalt, még három és fél éve van

A Civaqua-program egyike azon kevés jelenleg folyó debreceni óriásberuházásnak, amely kapcsán nincs komolyabb vita a városvezetés és az ellenzék között. Nézetkülönbségek legfeljebb azzal kapcsolatban szoktak kialakulni, hogy mikorra valósítható meg a Debrecen vízháztartását helyrehozó vízügyi program, továbbá melyik pártnak, pártoknak köszönhető a korábban évtizedekig félretett projekt elindítása.

A város közgyűlése 2021 júniusában tárgyalta a Momentum előterjesztését, amely szerint a testület szándéknyilatkozatot fogadott volna el a 2024. december 31-ig történő befejezésre. A javaslatot végül a Fidesz-frakció módosító indítványával fogadták el, amely alapján a program teljes végrehajtására 2027. december 31-ig „sor kerülhet”. Papp László erre személyesen vállalta a felelősséget. „Ezért én a politikai felelősséget természetesen vállalom” – fogalmazott. Ez azt jelenti, hogy a program hátralévő részét bő három és fél év alatt kellene teljesíteni ahhoz, hogy a polgármesternek ne kelljen politikailag felelnie – már amennyiben tartja a szavát.

Több közlekedési programot is támogat a kormány

Habár a polgármester a Civaquán túl csak az 1-es villamosvonal fejlesztését és a villamosbeszerzéseket jelentette be (erre a célra 23,2 milliárd forintot különített el a kormány az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretéből), Debrecen és térsége egyéb projektekkel is szerepel a közlekedési beruházásokat soroló 1042/2024. (III. 4.) számú kormányhatározatban.

villamos - közlekedés

Könnyü Hella

(Debrecen)-Apafa – Mátészalka vasútvonal villamosítás és pályafejlesztés (141,5 milliárd forint)

Debrecen–Balmazújváros villamosítása és elővárosi fejlesztése (38 milliárd forint)

Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal fejlesztésének előkészítése – szakaszolt projekt (0,5 milliárd forint)

Püspökladány–Debrecen vasútvonal korszerűsítése, Debrecen állomás részleges átépítésének előkészítése és Szajol–Debrecen vasútvonalon ETCS vonatbefolyásoló rendszer kiépítése – szakaszolt projekt (5,4 milliárd forint)

Újfehértó–Nyíregyháza vonalszakasz, és a Debrecen–Nyíregyháza I. ütem CEF2-ből nem elszámolható utasforgalmi, biztosítóberendezési és ETCS elemeinek fejlesztése (105 milliárd forint)

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!