A Nép Pártján korábban ott volt Mándi László ellenzéki polgármesterjelölt bemutatásán, de jelenleg mégsem tagjai a választási szövetségnek. Előrehaladott tárgyalásokat azonban folytatnak nemcsak velük, hanem a Párbeszéddel is. Úgy tűnik, a Szolidaritás meggondolta magát, és mégsem indul júniusban. Megmutatjuk, mit lehet tudni jelenleg arról, kik kérik a választók felhatalmazását az önkormányzati választáson Debrecenben.
Újrázna a Fidesz, bővülne az összefogás, önállóan indul a Kutyapárt és a Mi Hazánk – Három hónap múlva Debrecen is választ

Polgár Tóth Tamás
Június 9-én tartják Magyarországon az önkormányzati – és az európai parlamenti – választásokat. Mivel már csak kevesebb mint három hónap maradt a voksolásig, megkérdeztük a választáson indulni szándékozó, de ennek módjáról, valamint a konkrét jelöltekről még nem vagy nem teljeskörűen kommunikáló szervezeteket, hogy kikkel és milyen formában vágnak neki a kevesebb mint másfél hónap múlva hivatalosan is elkezdődő kampányidőszaknak. Körkérdésünkre a Civil Fórum ismét nem reagált. Ők – korábban Független Fórum néven – 2002 óta indulnak önkormányzati választásokon Debrecenben, eddig mindig önállóan mérettették meg magukat. Információink szerint 2023-ban egy ideig ők is részt vettek az ellenzéki választási szövetségről szóló egyeztetéseken, de később felálltak a tárgyalóasztaltól. Jelenleg nem tagjai az együttműködésnek.
Papp Lászlóval újrázna a Fidesz
A Fidesz-KDNP február 20-án jelentette be, hogy ismét Papp Lászlót, a Debrecent 2014 óta irányító polgármestert jelölik a város élére, valamint megnevezték a 23 egyéni képviselőjelöltjüket is. Közülük többen is új arcok lehetnek a debreceni közgyűlésben, az őket bemutató cikkünket itt olvashatják.
Mindenhol indul a Kutyapárt, de polgármesterjelöltet nem állítanak
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt már korábban arról tájékoztatta a Debrecinert, hogy idén először indulni fognak önkormányzati választáson Debrecenben, ezt Gráf Tamás, a párt országos hálózatfejlesztője most ismét megerősítette. Mint írta, polgármesterjelöltet nem állítanak, és más szervezet vagy szervezetek jelöltjét sem támogatják. A terveik szerint azonban képviselőjelöltjeik minden debreceni egyéni választókerületben lesznek. Az ellenzéki összefogással történő együttműködést nem tartják elképzelhetőnek, ennek megfelelően nem is folytatnak tárgyalásokat velük. Gráf Tamás a kérdésünkre azt is közölte, akkor mutatják be a jelöltjeiket, amikor végeztek a felkészüléshez szükséges feladatokkal.
Most nincs az összefogásban a Nép Pártján, de még ott lehet
Az ellenzéki együttműködés kapcsán is számos kérdőjel van még. Habár tavaly szeptemberben Mándi László (Momentum) önkormányzati képviselőt még az LMP, a Momentum, az MSZP és a Nép Pártján közös jelöltjeként mutatták be, az elmúlt hónapokban nem lehetett látni a Nép Pártjánt az időközben a DK-val ismét és a Szikrával újonnan kiegészült ellenzéki szövetség akcióin – ahogy egyébként a DK-t sem. Mándi László a Debrecinert most arról tájékoztatta, hogy az összefogás mellett a DK, az LMP, a Momentum, az MSZP, a Szikra és az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület köteleződött el teljes mértékben, a Nép Pártjánnal és a Párbeszéddel pedig előrehaladott tárgyalásokat folytatnak. „A tárgyalásokat nem zárjuk le egészen az utolsó pillanatig. Nyitottan állunk mindazok felé, akik egyetértenek az általunk kijelölt iránnyal, akik ellenzik az akkuiparosítás feltételek nélküli elfogadását, elégedetlenek a jelenlegi önkormányzati szolgáltatásokkal és támogatják az ezekről hangot adókat, az ezen változtatni akarókat” – fogalmazott. Az egyéni debreceni jelöltek bemutatásával – éppen a bővülési szándék miatt – még várnak.
Az indulás formáját illetően Mándi elmondta, minden bizonnyal az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület lesz a jelölőszervezetük.
Harmadik utat kínálna a Mi Hazánk Mozgalom
Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom debreceni választókerületi elnöke a Debreciner érdeklődésére közölte, önállóan állítanak polgármesterjelöltet, akit várhatóan március végén mutatnak be. Mind a 23 egyéni választókerületben állítanak jelölteket, hogy harmadik utat kínáljanak azoknak, akik elutasítják „mind a baloldali, mind a Fidesz-KDNP globalista politikáját”. Választási egyeztetéseket nem folytatnak semmilyen szervezettel.
Úgy tűnik, nem indul a Szolidaritás
A Szolidaritás jelenleg egy képviselővel van jelen a debreceni közgyűlésben. Káposznyák István a Debrecinert korábban arról tájékoztatta, saját polgármesterjelöltet indítanának, valamint azon dolgoznak, hogy minden egyéni választókerületben felelős, a várost és a saját körzetüket jól ismerő jelölteket tudjanak indítani. Most azonban azt felelte az érdeklődésünkre, egyelőre úgy tűnik, nem indulnak el Debrecenben. „Üdvözlöm az ellenzéki összefogást, melyhez sok sikert kívánok, de hozzá kívánom tenni, hogy az összefogásban részt vevő szervezetek felelőssége egyetemleges, nemcsak a polgármesterjelölté, hanem minden résztvevőé, legyen az szavazó, aktivista vagy jelölt. Akinek inge, vegye magára” – fogalmazott. Hozzátette, a Szolidaritás alapvetően nem pártokat, hanem lokálpatriótákat akar látni az önkormányzatokban. Az ellentmondást Káposznyák úgy oldotta fel, hogy szeretné, ha Fidesz eltűnne a politikai palettáról, de azt nem, ha a helyét kicsinyes hatalmi harcok vennék át.