A katasztrófavédelem egyelőre nem kapott bejelentést.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Papp László polgármester azt is kijelentette, nem terveznek moduláris atomreaktorokat építeni a város határain belül, szerinte ezt le lehet venni a napirendről. A Mikepércsi Anyák …
A CATL több munkakörbe is toboroz a rendezvényen. Jelenleg több mint 800-an dolgoznak a cégnél, de azt nem árulják el, hogy közülük mennyien külföldi állampolgárok.
Arra az esetre, ha újra szükség lenne rájuk egy nagyberuházásnál.
„Szerettem volna a szerkesztőséggel is megosztani.”
Az üzemmel kapcsolatos tervek változatlanok – írta levelében a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Debreciner szerkesztőségének.
A gyár kapacitása 150 ezres helyett, inkább csak 80-90 ezer autó/év lehet a 2020-as évek második felében. Az eredetileg tervezett három helyett csak két modell-sorozat …
A repülőtér fejlesztésére azonban adnak másfél milliárd forintot.
Az alapkőletételnél Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a beruházás bekerülhetne a Guinness Rekordok Könyvébe.
Az eddigi információk alapján csak a török hátterű Synergy Construction konténerszálláson lakó dolgozóiról lehet szó.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved