Tömegesen ételmérgezést kaptak júliusban a BMW debreceni építkezésén dolgozó vendégmunkások

Az eddigi információk alapján csak a török hátterű Synergy Construction konténerszálláson lakó dolgozóiról lehet szó.

Július közepén több, egymástól független forrásból arról értesültünk, hogy a BMW debreceni építkezésén dolgozó több tucat török vendégmunkást kellett kórházba szállítani ételmérgezés gyanújával. Az üggyel kapcsolatban még akkor kerestük az Országos Mentőszolgálatot, ahonnan arról tájékoztattak minket, hogy valójában egyetlen férfit szállítottak rosszullét miatt kórházba. Ennél több részletet nem árultak el. A BMW kommunikációs szakértőjétől pedig a következő választ kaptuk: „Természetesen értesültünk az egyik alvállalkozónkkal kapcsolatos, náluk felmerült esetről, amely hétvégén történt. Megértését kérjük, amiért nem áll módunkban információkat megosztani a beszállítónkkal kapcsolatban, aki a témában már együttműködik a releváns hatóságokkal.”

A Synergy konténertelepe Debrecenben – Google Maps

A BMW-gyár építkezésénél a fővállalkozó a török hátterű Synergy Construction Hungary Kft., amely konténervárosban szállásolta el az építkezésen dolgozó, általuk alkalmazott vendégmunkásokat. Többször is próbáltunk érdeklődni a cégtől, hogy valóban az ő vendégmunkásaik-e az érintettek, és ha igen, mi okozhatta az esetleges fertőzést, a megbetegedéseket valamint összesen mennyien érintettek. A megkereséseinkre a Synergy semmit sem reagált, hasonlóan a Debreceni Egyetem Klinikai Központhoz, amelybe az eredeti értesüléseink szerint a munkásokat szállították.

Csak a Synergy munkásairól lehet szó

A megerősítés hiányában az információinkat eddig nem publikáltuk, azonban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a napokban egy olyan tájékoztatót tett közzé – amit elsőként a HVG vett észre –, amelyből kiderül néhány, az értesüléseink egy részét hitelesítő fejlemény.

A közlés szerint Hajdú-Bihar megyében egy július 20-án kezdődő tömeges, közösségi gastroenteritis-járványt jelentettek be hozzájuk. Mint írják, egy munkahely dolgozóit érintette a lázzal, hányással, hasmenéssel és hasi görcsökkel járó járvány. „Az összes exponált száma 564 fő, ebből összesen 39 fő vendégmunkás betegedett meg, kórházi ellátás egy betegnél sem vált szükségessé. A megbetegedettek közül 3 fő székletmintájából Enteroinvazív és Enteropatogén E.coli is kimutatható volt. A vendégmunkások számára a munkáltató konténerszállást üzemeltet egy külterületi gyár építkezésén, az étkezést alvállalkozó biztosítja” – olvasható a dokumentumban, amely egy ponton tehát, a betegek kórházi ellátásával kapcsolatban némileg ellentmond a mentőktől kapott információnak.

Google Maps

A névtelenséget kérő forrásaink beszámolói, a BMW-től kapott levél, amelyben elismerték, hogy egy alvállalkozójuknál történt az eset, és az NNGYK mostani tájékoztatása alapján kizárólag a BMW-nél dolgozó vendégmunkásokkal történhetett meg a hatóság által ismertetett tömeges megbetegedés.

Az NNGYK azt is közölte, a pórul járt dolgozókat kiszolgáló konyha körülbelül hatszáz adag ételt készít, és minden érintett személy ennek a konyhának az ételét fogyasztotta a rosszullét előtt. Az ügyben a kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztálya laboratóriumi vizsgálatot folytat. A kormányhivatal népegészségügyi osztálya továbbá tizenhat ivóvízmintát vett a vendégmunkások számára biztosított ballonos és hűtővizes tartályokból, továbbá az étkező vezetékes vizéből. „Az eredmények egy esetben sem felelnek meg az ivóvíz minőségi követelményeinek. A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette” – tájékoztattak.

Az üggyel kapcsolatos újabb kérdéseinket elküldtük a Synergynek. Amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Egy másik konténervárost korábban járványgóccá nyilvánítottak

A mostani egyébként nem az első tömeges fertőzés, amelyben érintett a Synergy. Ahogy arról annak idején mi is beszámoltunk, 2020 októberében járványügyi gócponttá nyilvánították a cég tiszaújvárosi konténervárosát, miután 242 dolgozónak lett pozitív a koronavírustesztje.

A Synergy konténertelepe Tiszaújvárosban (2020) – Fotó: Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!