Korábban a Máltai Szeretetszolgálat, majd 2020-ban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság fizette Tiszabő kóbor kutyáinak elszállítását az egyeki gyepmesteri telepre. A rendőrség nem adja ki a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Korábban a Máltai Szeretetszolgálat, majd 2020-ban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság fizette Tiszabő kóbor kutyáinak elszállítását az egyeki gyepmesteri telepre. A rendőrség nem adja ki a …
A rendőrség megszüntette a nyomozást a hajdúsámsoni kutyatetemekkel kapcsolatban. Nincs elkövető, nincs bűncselekmény, csak – feltételezhetően – több száz kutyatetem, és megválaszolatlan kérdések sokasága.
Több száz madarat fotózott a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa Tiszafüreden, de Debrecenben is rendszeresen összeverődik a főleg sirályokból és varjakból álló madársereg.
Ki ne felejtené el a Jurassic Park ikonikus szavait, ám azt már kevéssé tudtam volna elgondolni, hogy épp a kutyám kapcsán jutnak eszembe ezek a …
Elefántok, csimpánzok és fókák is lesznek a debreceni állatkertben, a vidámparkban pedig hullámvasutat építenek – ígérték 2016-ban. A nagyszabású beruházás befejezését 2018 végére tervezték. Semmi …
Februárban kutyatetemek sokaságát találták meg állatvédők Hajdúsámson külterületén. A látvány elborzasztó volt. A rendőrségi nyomozás azonnal megindult, csak úgy, mint egy belső vizsgálat a hajdúsámsoni …
Sokan szabadulnak meg kutyájuktól vagy macskájuktól, mert attól félnek, hogy ezek a házi kedvencek is terjeszthetik a koronavírust – számolt be róla a TV2 tegnap …
A kutyák világában semmi sem lehetetlen! Karanténpéldák.
Bizonyos állatfajok háziasításával vállaltuk annak a felelősségét, hogy ezekre az állatokra vigyázni fogunk minden esetben, hiszen ránk vannak utalva. Nem kellene ennek másként történnie most, …
Sokunk otthonról dolgozik néhány hete, mindnyájan másképp éljük meg ezt az időszakot.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved