Az első tüzelés negatív tapasztalatai után arra döntésre jutottunk, hogy Lulut júniusban vagy júliusban ivartalanítani visszük. Tüzelésekor ugyanis eléggé ment minden hímnemű egyedre. Kóbor kutyákra is, hatalmas kóbor kutyákra, akik körülbelül nyolcszor akkorák, mint a mi nagylány Lulunk. Emlékszem a napra, amikor épp sétikáltunk reggel Luluval, így hívjuk, mert csak cél nélkül sétikálunk. Épp zebrához értünk, mikor az út másik oldalán felfigyeltünk egy hatalmas, ereje teljében lévő hím egyedre… Lulu azonnal csaholni kezdett, hogy felhívja magára a figyelmet, sikerült is neki: a nagy kutya az én kis tacskómmal szemezett. Gyanítom, ha nincs közöttünk a sok furikázó autó, átjött volna, hogy elfogadja a felkérést, vagy azért, hogy elcsitítsa a hangos kis ugatógépet. Lulut kézbevettem és sarkon fordultam. A kocsisornak köszönhetően díszhímünk is jobbnak látta, ha nem követ minket. Az eset után mindig korábban vagy jóval később vittük le Lulut sétálni a tüzelés ideje alatt: két hét bujkálás. Ettől függetlenül persze Lulu minden alkalmat megragadott, hogy minden egyes bokorban, parkban, amit érintettünk, elhintse a feromonjait – ezúton is bocsánat az arra járó kan kutyáktól, mert biztos az őrületbe kergette őket a szag.

Ennek az időszaknak hamarosan vége lett, és Lulu újra normálisan viselkedett kutyatársaival, csak játszott velük, mindenféle hátsó szándék nélkül. Júniusban hívtam fel először az állatorvost, hogy mire készüljünk az ivartalanításnál. Majd júliusban – mikor valamelyik kutyás csoportban hosszan írtak az álterhességről (gyakori tacskóbetegség) és annak következményeiről – időpontot kértem az ivartalanításra. Július 20-ára kaptuk meg az időpontot, meg az intelmeket, például, hogy hét órával műtét előtt se nem ehet, sem ihat a kutya. Kicsit féltünk az egésztől, utamba akadt egy olyan videó is, ami arról szólt, hogy csak indokolt esetben lépjük meg ezt a kutya életét befolyásoló végleges műtétet. Mindegy, gondoltam, hiszen már megvan az időpontunk.

Vasárnap este van. Lulu a héten már picit agresszívabban viselkedett a kutyapajtikkal, napközben pedig kerülte az ágyat, ahová egyébként gyakran felugrál pihenni. Most azonban konzekvensen a helyén feküdt – tüzeléskor, csak a saját helyén tartózkodik, hogy mást ne pecsételjen össze. Utólag már be tudom azonosítani a jeleket. Lulu július 19-én, vasárnap elkezdett tüzelni. Mekkora esély volt erre? A másnapi műtétet nem vállalhatja az orvos, mert ilyenkor fokozottan veszélyes. Egy napon múlott, ha csak pár nappal később kezd el tüzelni, akkor már nem is kezdhetné soha… Valószínűleg csak véletlen… Ezzel együtt egy lehetőséget kaptunk, időt dönteni. Két hónapot kell várnunk tüzelés után, hogy újra műthető legyen. Addig gondolkodhatunk.