Az északi megyékben éppen a duplája, az általában igazán száraz, homokos kiskunsági régiókban pedig egyenesen a háromszorosa. Köszönhetően azoknak nyugati, északnyugati időjárási frontoknak, nedves légtömegeknek, amelyek ezekben hetekben – végigvonulva az ország jó részén – eljutottak (sok esetben nem szoktak) az Alföldre és általában a keleti végekre. Ilyen helyzetben igazán abszurdnak tűnhet egy olyan megállapítás, amely szerint folytatódik az Alföld elsivatagosodása. Ugyanakkor több hírforrás most is, már-már szokásosan, közzétette az idevonatkozó meteorológiai, agrár, talajtani stb. kutatások eredményeit.

Az Alföld elsivatagosodásán egy esős(ebb) nyár aligha változtathat érdemben. A legintőbb jel talán a talajvíz szintjének vészes süllyedése, amely a jövőbeni mezőgazdálkodás egész létére kihatással lehet a tágabb régióban. Aki a megye homokos talajú tájain él, különösen, ha gazdálkodik vagy hobbikertészkedik, nagyon jól tudja, mert tapasztalja, hogy az átlagos mennyiségű csapadék még az adott év terményeinek is kevés az életben maradáshoz. Nemhogy ahhoz, hogy a mélyebb rétegek nedvességtartalmát pótolja. „Magyarországból, de legalábbis az Alföldből egykettőre sivatag lehet. S ez a folyamat már zajlik is a mélyben – alattunk néhány méterrel” – összegzi a helyzetünket, jövőnket (?) a válaszonline. hu. A portál újságírója Lukács Balázs Andrással, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársával tett egy „környezetfeltáró” körutat a környéken. A látottak, tapasztaltak summázatát később több hírforrás, közte agrárszakfórum is átvette. A szakember Debrecenből követi figyelemmel az ország vizeit, összegzi a vízügyi változásokat.

Egy másik tapasztalat a felszíni folyamatokat érzékelteti: „A változások márpedig brutálisak – ecseteli. Ezt látjuk itt, ennél az érnél is, túl Debrecenen, Budapesttől 260 kilométerre. Itthon is be kellett vezetni az időszakos víztest fogalmát, amely eddig a mediterrán vidékeken ismert volt ugyan, nekünk azonban új. Az elnevezés annyit tesz, hogy az adott mederben csupán az év bizonyos időszakában van víz. A szikes tavak persze kiszáradtak az év egy szakaszában, de ez most tényleg új. Csak folyóvizekből mára 37 ilyen van az országban, miközben hat éve még egy sem volt..”

Sokan, még azok közül is, akik jól ismerik szűkebb hazánkat, amolyan hangzatos, többé-kevésbé szenzációhajhász túlzásnak, mi több, viccelődésnek tekintik a tájegység sivatagi földfelszínhez történő „hasonulásának” perspektíváját. Pillanatnyilag nyilván nem attól kell tartanunk, hogy másnap a Szahara veszi körül a házunkat. Hanem attól, hogy a folyamat elindult. Az okok egyfelől a globális klímaváltozás számlájára írandók, másfelől „egyes térségekben összeadódhatnak a talajvíz szintjét befolyásoló negatív hatások.. A vízhiány és a klímaváltozás hatásait mára már országszerte érezni lehet, ezért nem szabad félvállról venni ezt a helyzetet.” (agroinform.hu) Tegyük hozzá, mint ahogy az alapforrásunk szintén hosszan taglalja, hogy az évtizedek óta elmaradó, s ma szintén csak egyre halasztott vízgazdálkodási (nem) beavatkozások ugyancsak az alapvető kiváltó tényezők közé tartoznak. Debrecenben ezt aligha kell hosszan taglalni, hisz a város és környéke vízutánpótlásának ügye napi politikai kérdéssé vált.

Ugyanakkor magam – másokkal együtt – azt tapasztalom, hogy ahol valamilyen formában biztosítható a kommunális vízellátás, ráadásul még az öntözővíz is, ott maguk a lakosok, ez esetben vízfogyasztók sem igazán foglalkoznak a kérdéssel. Mármint azzal, hogy nálunk ugyancsak egyre költségfalóbbá, nehezebben hozzáférhetőbbé, majd hiánycikké válhat a víz valamelyik fajtája. Mint ahogyan a világ sok korábban virágzó táján, nem a sivatagokban, ezt megelőzően elképzelhetetlen valósággá vált napjainkra. Kevés lett ugyanis a lakosság, az ipar, a mezőgazdaság számára a folyók vize, s ugyancsak hiába fúrtak azelőtt elképzelhetetlen mély kutakat.

Ami minket illett, mivel ma több víz távozik az országból a folyóinkon, mint amennyi Magyarországra érkezik, van mozgástere a természeti környezetünkért felelős politikusoknak. Magam nem, illetve sem vízlépcső(dö)kre gondolok, de víztározók, tervezett gátmegnyitások, folyókból kivezető (talajvízfeltöltő, öntöző) csatornák és egyéb műszaki létesítmények kialakítására bizonyára lenne (még) elég vizünk ahhoz, hogy érdemben feleljünk a tudósok által felvázolt fenyegető kilátásokra.

Már csak azért is, mert a felvázolt jövőkép „első körében” az ország fele területéről, „ráadásul” pár milliócska magyar életéről, mindennapi és hosszútávú boldogulásáról szól.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!