A mikepércsi fórumon megszólaló ügyvédek azt javasolják a helyieknek, hogy kártérítés helyett sérelemdíjért folyamodjanak.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A mikepércsi fórumon megszólaló ügyvédek azt javasolják a helyieknek, hogy kártérítés helyett sérelemdíjért folyamodjanak.
Napokon belül megkaphatja az utolsó engedélyét a szeparátorfólia-gyár, akár júniusban megindulhat a gyártás Debrecenben.
A támogatás vasúti infrastruktúra fejlesztésére szól. A 106-os vasútvonalat többek között éppen az akkugyár bővítése miatt kell áthelyezni.
Mit ígérnek a családoknak? Fellépnének-e a romák szegregációjával szemben? Mi lesz a vendégmunkásokkal? Hogyan bánnának a kínai akkumulátorgyárakkal? A pártelnök három interjúban beszélt a Debrecinernek …
Az intézkedő rendőrök egy ponton kilátásba helyezték a rendezvény beszüntetését és a szervezők előállítását.
A vezetőváltás néhány nappal azután történt, hogy a bíróság által kirendelt szakértők súlyos hiányosságokat tártak fel a cég debreceni akkumulátorgyárának környezethasználati engedélyében. FRISSÍTÉS: A CATL …
A kínai cég szerint a hatályos környezethasználati engedélyük megfelelően rögzíti a valós környezeti hatásokat.
Ahol pedig meg tudják határozni, ott helyenként kilométerekkel nyúlik túl a kormányhivatal által meghúzott területen. Litresits András ügyvéd arra számít, hogy a Debreceni Törvényszék megsemmisíti …
Az itt élők fogják elsőként megérezni a „vízelszívás” hatásait, veszélybe kerülhet az élelmiszer-termelés biztonsága is a szervezők szerint.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.