Debrecen polgármestere elmondta, azért nem elektromos buszokra cserélték a régi dízeles buszokat, mert ez a program 2022-ben indult, az energiaárak pedig 2023-ban szabadultak el. Ez …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Debrecen polgármestere elmondta, azért nem elektromos buszokra cserélték a régi dízeles buszokat, mert ez a program 2022-ben indult, az energiaárak pedig 2023-ban szabadultak el. Ez …
Kiadta februári jelentését a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület. A harminckét oldalas összesítésben több olyan javaslatot is megfogalmaztak, amelyek jelentős mértékben járulnának hozzá a debreceni tömegközlekedés …
A tavalyival megegyező kerettel írják ki az önkormányzati panelprogram pályázatot.
Tavaly őszre ígérték, idén tavasszal várható.
Messziről már valóban jobban néz ki, csak sajnos a lépcsőre általában közelről szoktunk rálépni.
A Közösen Balmazújvárosért Egyesület többségében azokat jelöli, akik 2019-ben a polgármestert támogató Célbakisér Szövetség aspiránsaiként szereztek mandátumot. Hegedüs Péter szerint győzelem esetén mindenekelőtt konszolidálniuk kell …
A vetítés után Lőrinczi Lilla, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza, Marton Kamilla, a Direkt36 újságírója, Fuchs Máté, a dokumentumfilm rendezője, valamint Huszanyik Gergely ortopéd-traumatológus …
A szolidaritás és a szociális háló megszűnt ebben az országban. A tehetős gazdagszik, a szegény pedig haljon akár éhen!
Uri Dénes Mihály korábban a helyi Fidesz-frakció által kiadott újságot szerkesztette, majd kinevezték a közpénzből finanszírozott önkormányzati újság élére, és már e megbízatása idején aktivistaként …
A kiégés társadalma – egyéni és társadalmi kihívások címen szervez ingyenesen látogatható eseményt a Debreceni Kultúrfórum és az Alternatív Közösségek Egyesülete március 24-én, vasárnap a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.