A jogvédő szerint elsősorban a jelzőrendszer felelőssége, hogy a legtöbb szexuális visszaélés nem derül ki, mert a gyerekeken látszik, ha valami nincs rendben. Úgy látja, …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A jogvédő szerint elsősorban a jelzőrendszer felelőssége, hogy a legtöbb szexuális visszaélés nem derül ki, mert a gyerekeken látszik, ha valami nincs rendben. Úgy látja, …
Nagy Sándor elnök szerint ezekről igényli a lakosság a tájékoztatást.
Az új tulajdonos „megörökli” a NER-be ezer szállal beágyazott bérlőt.
Debrecen első emberéről számos fotó készült már gyerekek társaságában, s eme képek jelentős része látható a közösségi hálón – a polgármester közpénzből működö hivatalos közösségi …
Ritka alkalom, hogy három fideszes debreceni önkormányzati képviselő hölgy – köztük egy alpolgármester, a gondoskodási – együtt fotózkodik más gyerekeivel. Az már nem ritka, hogy …
A most még zártkörű kezdeményezést a jövőben nyilvánosan is megtartanák, ehhez előadók jelentkezését várják.
A két pályázatra augusztus 1-ig jelentkezhetnek olyan szervezeteknek, amelyek Budapesten kívül működnek. Az Aspektus Csoport külön figyelmet fordított arra, hogy a pályázati követelmények átfogóan működjenek …
A helyiek arra is panaszkodnak, hogy nem megfelelő minőségű az útfelújítás.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved