Szinte minden ország vezető politikusai arra hivatkoznak, hogy hazájukba más országokból hordozzák be a vírust. Azt, amely a második járványhullámot keltette, kelti vagy kelteni fogja. …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Szinte minden ország vezető politikusai arra hivatkoznak, hogy hazájukba más országokból hordozzák be a vírust. Azt, amely a második járványhullámot keltette, kelti vagy kelteni fogja. …
Hajdúböszörmény korlátozásokat léptetett életbe, Balmazújváros és Püspökladány polgármestere pedig a nemzeti ünnep előtt a maszkok használatára szólította fel a lakosságot.
Az előadók mellett a debreceni résztvevők is beszéltek a saját történetükről. A programon egy anyuka is részt vett, aki a lánya coming outja miatt kért …
Na, ezzel is megvolnánk. Fejlesztés Debrecenben egyelőre kimaxolva. Térkő terkó abszolválva. Szobor leleplezve, felavatva, megkoszorúzva, felszentelve, díszbeszéd felolvasva.
Cinikus és álkeresztény, másokat a nemzetből kitagadó retorikáról és szekértáborokról írtak a debreceni ellenzéki pártok.
Ha a rasszista tanárra is rászól az iskolaőr bácsi, és jelenti is, akkor le a kalappal előtte! Egy jó iskolaőr csodákra is képes lehet, ha …
Vannak, akik szerint csodálatos látvány, mások giccsözönnek tartják. Visszatérő rajongói az ország másik végéből is eljönnek minden évben, ha tehetik. Az efféle attrakciókat kevésbé kedvelők …
Régiós összehasonlításban sikeresnek látja az LMP-t, de az alapításkor kitűzött céljaikat nem sikerült megvalósítaniuk. Antall Józsefnek és Medgyessy Péternek is vannak komoly miniszterelnöki érdemei, a …
Nem másik, nem második, nem regionális, nem tematikus – ahogy eddig ragozták a kormányoldali politikusok.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved