„Az élővilág sokfélesége nemcsak gyönyörködtet, de szükségszerű is az emberi lét továbbviteléhez” – mondta a növénytan professzora.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
„Az élővilág sokfélesége nemcsak gyönyörködtet, de szükségszerű is az emberi lét továbbviteléhez” – mondta a növénytan professzora.
A zöld párt és a radikális baloldali mozgalom közös sajtótájékoztatóján elmondták, társadalmi vitát kell indítani az egy kézben lévő ingatlanok számának korlátozásáról, valamint új alapokra …
Elsősorban a debreceni cívisházak megőrzésével foglalkoznak, az utóbbi időben beszélgetéssorozatot is indítottak, hogy körüljárják a város építészeti kultúráját és problémáit. A következő kerekasztal szeptember 26-án, …
Sajnos csalódást kell okoznom azoknak, akik most azt várják, hogy a Királyról lesz szó. Ez most egy másik történet. És nem is annyira kellemesen fülbemászó.
Az iskolai- vagy kortársbántalmazás létező probléma, aminek tudatosítása és felismerése nagyon fontos. Hiszen ha ezt a jelenséget nem vesszük kellően komolyan, akkor az áldozatok későbbi …
Megnevezte debreceni polgármesterjelöltjét ma négy – együttműködő – politikai alakulat, az összefogásukban szerepet nem vállaló Demokratikus Koalíció pedig terjedelmes közleményben reagált erre a történésre. FRISSÍTÉS: …
A Mikepércsi Anyák úgy vélik, ez egyenlő a magyarországi környezetvédelem megsemmisítésével. Frissítés: az Energiaügyi Minisztérium közölte, a rendelet csak a működő kohászati üzemekre lesz alkalmazható, …
A debreceni választási szövetségük a következő hetekben tárgyalna az összefogás kiszélesítéséről. A 2024-es önkormányzati választást egy akkumulátorgyárakról szóló népszavazásnak tekintik.
Vezérek bandája az animal metált játszó csapat. Már 1986 óta folyamatosan.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.