Török kézbe kerül a debreceni Nagyállomás? – A Szikra tüntetést szervez, de a DK és a Mi Hazánk is tiltakozik

99 évre kerülhet Debrecen főpályaudvara a CATL-akkumulátorgyárat és a BMW-gyárat építő céghez. A Szikra szerint a Fidesz kiárusítja a közös értékeinket, ezért nyomást kell gyakorolni az ügyben. A Mi Hazánk vizsgálja a jogi lehetőségeket az ügylet megakadályozására, a DK pedig egyeztetést kezdeményez egy alaposabban előkészített rendezvény megszervezéséhez. Eközben egy közlemény alapján úgy tűnik, a török hátterű cég terveinek részleteit még a fideszes városvezetés sem ismeri.

A Szabad Európa írása nyomán a Debreciner is beszámolt arról, hogy a CATL-akkumulátorgyárat és a BMW-gyárat is építő, török hátterű Synergy Construction Hungary Kft. ajánlatot adott be a debreceni Nagyállomás 99 évre történő hasznosítására. A cég az ingatlant annak megújításáért cserébe kapná meg.

Mindezt úgy, hogy a kormány és a városvezetés már számos alkalommal tett ígéretet arra, hogy a mostani pályaudvar átépítésével, a vasúti és az autóbuszos közlekedés összehangolásával egy intermodális központot valósítanak meg.

A törökök pályázatának érvénytelenítését és az önkormányzat pályázását követeli a Szikra

A Nagyállomást érintő új fejlemények kapcsán a demonstrációt hirdetett a Szikra Mozgalom. Február 6-án 16 óra 30 perckor a MÁV debreceni székháza (az egykori Tisza-palota) és a Régi Városháza előtt, a Rózsa utca torkolatánál várják azokat, akik nemet mondanának a főpályaudvar „elherdálására”. „Ilyeneket csinál a Fidesz, mert érzi a vesztét, és ki akar lopni mindent, ami még mozdítható vagy ingatlan. Ott a mini-Dubaj, a földek az épülő akkugyárak alatt, most pedig a Nagyállomás” – fogalmaznak az esemény leírásában.

Miklovicz-Nyikos Mónika

A Szikra szerint a Nagyállomás törököknek adásával annyi pénztől fosztják meg a költségvetést, amennyiből kollégiumot, lakásügynökséget, játszótereket, bölcsődéket és más fejlesztéseket is meg lehetne valósítani Debrecenben. „Ne mi vigyük a vízvezetéket az akkugyárhoz 25 milliárdért, vigye oda aki akarja! A pénzt pedig költsük el mi a mi Nagyállomásunkra: akadálymentesítésre, bérlakásokra, kollégiumi komplexumra, parkra, kerékpártárolókra!” – írják. A Szikra követeli a Synergy pályázatának érvénytelenítését, valamint hogy a város nyújtson be saját pályázatot, ahogy azt Budapesten Terézváros önkormányzata tette a Nyugati Pályaudvart érintően.

Dombi Mihály, a Szikra debreceni tagja a Debreciner megkeresésére kifejtette, álláspontjuk szerint ez az ügy, a fővárosi „mini-Dubaj” és az akkumulátorgyárak is ugyanazt a tünetegyüttest mutatják: kevesek üzleti érdekei mentén árusítják ki a közös értékeinket. Az aktivista úgy fogalmazott, nyomást akarnak gyakorolni az ügyben, úgy érzi, a városvezetés sem feltétlenül ezt akarja. Ugyan már lejárt a pályázati határidő, de a Szikra lát lehetőséget arra, hogy ez a helyzet változni fog. A Debreciner kérdésére Dombi azt is elmondta, parlamenti eszközt jelenleg nem lát az ügylet megakadályozására, arra a 2026-os választáson lesz lehetőség.

Dombi Mihály – Fotó: Polgár Tóth Tamás

Vizsgálja a jogi lehetőségeket a Mi Hazánk

Február 5-én közleményt adott ki Salánki Kuti Zsuzsanna, a Mi Hazánk debreceni önkormányzati képviselője, amelyben azt írja, elfogadhatatlannak tartják, hogy a CATL-t és a BMW-t is építő, török hátterű cég újíthassa fel a Nagyállomást. „Az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően 15 év után odáig jutottunk, hogy az állam nem képes fenntartani és működtetni a vasúti közlekedést, a pályaudvarok felújítását, karbantartását pedig végképp nem tudja ellátni” – értékelik a helyzetet.

A párt szerint alapvetésnek kéne lennie, hogy kizárólag magyar cégek pályázzanak, a MÁV-nak pedig legalább 51 százalékos tulajdoni hányada kellene legyen a pályázat győztesével létrehozandó fejlesztési cégben. A MÁV által közzétett kiírásban az arány 75-25 százalék, méghozzá a pályázó javára. A politikus azt is megjegyezte, elvárják a városvezetéstől, hogy a befektetővel szemben tartassa be a helyi építési szabályzatot, megőrizve a Nagyállomás épített örökségét.

Debreceni közgyűlés - 2025. január 23.
Salánkiné Kuti Zsuzsanna (jobb oldalon) – Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Salánkiné Kuti Zsuzsanna a Debreciner megkeresésére elmondta, a Mi Hazánk jelenleg vizsgálja, milyen jogi eszközökkel tudnák megakadályozni a főpályaudvar átadását a Synergynek. A kérdésünkre azt is elárulta, nem lesznek ott a Szikra holnapi tüntetésén, mivel egyáltalán nem tudnak azonosulni a mozgalom ideológiájával, egy demonstráció erejéig sem.

Megfelelően előkészített tiltakozásra van szükség a DK szerint

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nagyállomás törököknek adása ellen a DK is tiltakozik. Varga Zoltán, a párt debreceni kötődésű országgyűlési képviselője a Debrecinernek elmondta, önkormányzati és parlamenti szinten is azon lesz, hogy megakadályozzák az ügyletet. Úgy látja, a hasznosításba adás nem történhet meg az önkormányzat megkerülésével. Azt ígérte, ő a parlamentben személyesen is lépni fog az ügyben, amint megkezdődik a tavaszi ülésszak.

Varga azt is elmondta, mióta Lázár János miniszter döntött az intermodális központ beruházásának leállításáról, meggyőződése volt, hogy valami készül a háttérben. „Ide a rozsdás bökőt, hogy a fideszes hiénák keresték arra a megoldást, hogy a hasznosítás elkerüljön Debrecenből” – fogalmazott.

Fotó: Lia

Megkérdeztük a politikust, hogy a DK ott lesz-e a Szikra demonstrációján. Varga azt felelte, fájlalja, hogy bármilyen politikai szervezet arra használja fel az ügyet, hogy kiélje a saját olthatatlan szereplési vágyát. Szerinte az ilyen megmozdulásoknak van helye, de csak a város teljes lakosságát mozgósítva, megfelelően előkészítve, a projekt ellen tiltakozó minden civil szervezetet és pártot egy asztalhoz ültetve, ezáltal megmutatva, hogy a város egy emberként, pártokon felül ki tud állni egy ilyen ügy miatt. Úgy látja, a Szikra tüntetése nem tudja mozgósítani a felháborodott lakosokat, egy lényegesen előkészítettebb rendezvényre lett volna szükség. „Ez így megint egy szégyenteljes és kudarcos eseménnyé válhat” – véli a képviselő.

Varga Zoltán elárulta, a jövő hét elején kezdeményezni fogja, hogy minden, Debrecen életében jelen lévő, valamint akár parlamenti, akár közgyűlési képviselettel rendelkező politikai szereplő üljön le egy asztalhoz, megbeszélni, hogyan lehet megszervezni egy olyan rendezvényt, amely valóban megmutatja, hogy létezik Debrecenben lakossági igény a Nagyállomással kapcsolatos folyamatokkal szembeni ellenállásra.

Még a városvezetés sem ismerhette meg a részleteket?

Debrecen önkormányzatának hivatalos honlapján február 5-én egy aláírás nélküli sajtóközlemény jelent meg, amelyben azt írják, az önkormányzat nyitott minden javaslatra és megoldásra, amely biztosítja a pályaudvar felújítását, „a megfelelő garanciák mellett”. A közlemény szerint a MÁV Zrt. által kiírt pályázat még kezdeti fázisban van, a beérkezett jelentkezések és hasznosítási javaslatok feldolgozása zajlik.

„Ezt az Építési és Közlekedési Minisztérium által transzparensen mérföldkövekre bontott eljárást úgy támadják az ellenzéki politikai szervezetek, hogy semmilyen konkrétumot vagy tényt nem ismernek. A Debrecen jövőjével kapcsolatos ötlettelenség okán budapesti fejlesztések politikai vitáit kívánják Debrecenbe importálni. Bármilyen fejlesztést a tények ismeretének hiányában felelőtlenség támadni, és kifejezetten Debrecen-ellenes tevékenység – fogalmaznak a közlemény ismeretlen megszövegezői, akik szerint elfogadhatatlan, hogy „a város legtöbb kritikával bíró városrészének megújítását minden érdemi információ nélkül bojkottálni kívánják”.

Fotó: Lia

A közlemény alapján úgy tűnik, Debrecen vezetése még nem is ismeri, mit tervez a Nagyállomással a török hátterű cég. Azt írják ugyanis, az önkormányzat együttműködik az Építési és Közlekedési Minisztériummal, hogy megismerhessék a beérkezett pályázatokat, majd azok részleteiről hitelesen tájékoztassák a debrecenieket. „Közös érdekünk, hogy a Főpályaudvar és környezete méltó módon megújuljon, betölthesse azt a modern városkapu-szerepet, amelyet a debreceniek, az agglomerációból érkezők és a turisták tízezrei várnak városunktól” – írják.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...