A kormány által vélhetően elkaszált beruházásért sokan sok pénzt vehettek már fel.
Százmilliókat fizethettek már ki a MotoGP-pályáért felelős cégvezéreknek és Tiba István miniszteri biztosnak – Átlátszó

humda.hu
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, minden jel arra utal, hogy hiába az érintett területen található termőföldek jelenleg is zajló kisajátítása, egyelőre nem fog megvalósulni a hajdúnánási MotoGP-pálya építése. Az Átlátszó most összesítette, hogy 2020 szeptembere óta mennyi bruttó díjazást fizettek ki biztosan a projektért felelős cégvezetőknek, felügyelőbizottsági tagoknak és Tiba István (Fidesz) miniszteri biztosnak.
A cikkből kiderül, hogy Weingartner Balázs, a pályaépítésért felelős Humda Zrt. elnök-vezérigazgatója, továbbá az operatív igazgató és a zöld mobilitási igazgató is havi 2 millió forint felett keres. Az egyéb díjazásokkal együtt a cég öttagú igazgatósága 2020 szeptembere óta már több mint 50 millió forintot, a felügyelőbizottság pedig 35,6 millió forintot vihetett haza. Az Átlátszó ugyanakkor hozzáteszi, hogy a Humda Zrt.-nek nem a MotoGP-pálya az egyetlen projektje.
A később a Humdába olvadt Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. (amelynek az élén előbb a Kósa Lajos bizalmasának tartott Pacza József, majd Fodor Levente debreceni fideszes önkormányzati képviselő állt) ügyvezetője 2020 augusztusa és decembere között 10,75 millió forintot kapott.
Az Átlátszó úgy számol, hogy a KMVP Kft. kifizetéseivel együtt már legalább 181 millió forintot fordítottak a versenypálya építésért felelős cégvezetők bérére. Ez azonban még nem tartalmazza a KMVP Kft. ügyvezetőjének 2021-es fizetését, valamint a Humda idén szeptemberig kiosztott fizetéseit sem, így az Átlátszó szerint már bőven 250 millió forint felett járunk.
Számításai szerint Tiba István miniszteri biztos, a választókerület országgyűlési képviselője pedig eddig 16 millió forintot kapott a beruházáshoz kapcsolódó intézkedések koordinálásáért.

YouTube
További részleteket az Átlátszó cikkében olvashatnak.
Kapcsolódó írások:
– Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy nem épül MotoGP-pálya Hajdúnánáson
– Felfüggeszthetik a hajdúnánási MotoGP-beruházást
– Lehet, hogy 2024-re sem készül el a hajdúnánási MotoGP-pálya – Átlátszó
– Haladékot kért a kormány a hajdúnánási motorversenypálya építésére – 444.hu
– Hajdúnánás alpolgármestere szerint Brüsszel lassítja a MotoGP pálya építését – Átlátszó
– MotoGP: a kisajátításról még semmi hír, de már a földjeiken dolgoznának – Átlátszó
– Végleg eltűnik a magyar MotoGP-projektért felelős cég – Menedzsment Fórum
– Nettó 3,2 milliárd forintba fog kerülni a 2023-as hajdúnánási MotoGP-futam jogdíja
– A kormány még hozzátolt 800 milliót a hajdúnánási MotoGP-pálya építéséhez
– MotoGP-pálya mint a „tudomány fellegvára” – bemutatták a Hajdúnánás 2030 fejlesztési tervet
– A hajdúnánási MotoGP-pályán 72 millióba kerül egy új munkahely – Mérce
– Letette a nagyesküt a kormány: milliárdokat költünk autó- és motorversenyekre – mfor.hu
– Szolid motorosok(k) a nánási ringen
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!