Több belvárosi közlekedési csomópontot is elfoglaltak a tiltakozók a július 14-i vonuláson.
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt beidézték az egyik debreceni útlezáró tüntetőt

Koppányi Szabolcs
Az elmúlt hetekben több demonstrációt is tartottak Debrecenben az egyéni vállalkozók százezreit nehéz helyzetbe hozó új KATA-törvény megszavazása, valamint az áram és a gáz árának kormányzati emelése miatt. Ezek közül a legnagyobbat július 14-én tartották, az esemény során körülbelül 200 tiltakozó vonult végig a belvároson, az útjukba eső útkereszteződéseket pedig ideiglenesen lezárták a forgalom előtt.

Koppányi Szabolcs
Ahogy arról később beszámoltunk, a demonstráció végén a rendőrök több tüntetőt is igazoltattak, és szabálysértési eljárást indítottak velük szemben. Az érintettek a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogi segítségét kérték.
Július 28-án az ügyről a Debrecinernek beszámoló tüntető arról tájékoztatott minket, hogy a rendőrség beidézte őt gyülekezési joggal való visszaélés miatt. Az idézést eljuttatta szerkesztőségünkhöz.

Debreciner
A rendőrség egyelőre nem válaszolt
Az eljárásokkal kapcsolatban még július 19-én levélben kerestük a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot, de eddig nem válaszoltak a kérdéseinkre. Arról érdeklődtünk tőlük, hogy pontosan hány demonstrálóval szemben, és milyen indokkal intézkedtek a békés tüntetésen. Amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.