Felfüggeszthetik a hajdúnánási MotoGP-beruházást

A versenypálya megvalósításáért felelős miniszteri biztos beszélt erről a helyi önkormányzati tévében. Azt is kifejtette, hogy általa meg nem nevezett adószakértők szerint a katások egy része valójában jól jár azzal, hogy mostantól nem katázhat.


Tiba István
Tiba István
YouTube

Tiba István (Fidesz) parlamenti képviselő július 20-án járt a Hajdúnánási Televízió stúdiójában, ahol különböző témákról kérdezték őt abból az apropóból, hogy véget ért az Országgyűlés tavaszi ülésszaka.

A beszélgetés végén Tiba – aki 2021 óta a hajdúnánási MotoGP-pálya megvalósításáért és az ahhoz kapcsolódó fejlesztések koordinálásáért felelős miniszteri biztos – egy kérdésre válaszolva elárulta: elképzelhető, hogy felfüggesztik a versenypálya építését.


MotoGP - Hajdúnánás
A megépítés bejelentésének ünnepi pillanatai 2020-ban
Facebook

„Ha nem lenne ez a háborús helyzet, akkor biztos, hogy épülne a MotoGP-pálya, viszont ez a jelenleg kialakult helyzet ezt átértékeli és felülírja” – fogalmazott a politikus, aki szerint most a legfontosabb, hogy megállapodjanak minden gazdával, akinek még földje van a területen. Ha ez megtörtént, a kormány akkor határozhat a beruházás felfüggesztéséről. „Nem lennék meglepve, ha ez a döntés születne, és azt hiszem, hogy akik egy picit reálisan gondolkodnak, és egyébként támogatták, örültek a MotoGP-nek, ők is azt mondanák, hogy ebben a helyzetben nem ez a legfontosabb, és nem erre kell költeni, hanem segíteni kell az ország működését” – sorolta, hangsúlyozva, hogy a felfüggesztésről szóló döntést még nem hozták meg.

A földeket azonban a – képviselő szerint – valószínűsíthető felfüggesztés ellenére is megszerezné a kormány. Ha a MotoGP jogtulajdonosa, a Dorna Sports nem járulna hozzá egy több éves csúszáshoz, Tiba szerint ipari parkként hasznosíthatnák az összesen 600 hektáros területet, amelyből eredetileg csak 100-150 hektárt szántak erre a célra. „Ez úgy merülhet fel opcióként, ha a Dorna azt mondja, hogy ő nem tud várni 3 évet, hanem keresi, hogy van-e valaki Európában, aki megépíti” – magyarázta a képviselő.

Feltűnő egyébként, hogy az ügy volumenéhez képest eddig semmilyen más fórumon nem kommunikálta sem Tiba, sem a kormány, hogy a beruházást felfüggeszthetik. Mi legalábbis nem találtuk nyomát az ezzel kapcsolatos közléseknek.

Globális háttérhatalmakat vízionált a műsorvezető

A beszélgetés két további részletét is érdemes kiemelni. Tiba István az új KATA-törvény kapcsán kifejtette, hogy az egyéni vállalkozók egy része tulajdonképpen eddig is jobban járt volna, ha valamilyen más adózási formát választ. „Adószakértők elmondják, lehet, hogy jobban jár jó néhány katás vállalkozó, ha másfajta adózási formát választ” – mondta, majd elkezdett arról beszélni, hogy egy katás asztalos hamar kimeríti a 12 millió forintos bevételi keretet. „Mit csinálnak ilyenkor? Bejelenti a feleségét, aki egyébként nem végez semmit, magyarul egy valótlan dologért. Meg bejelenti a gyerekét. Innentől kezdve ezek a trükkök megszűnnek” – fogalmazott.


Rigó Tamásné - Hajdúnánás
Rigó Tamásné
YouTube

Szintén figyelemre méltó a műsorvezető, Rigó Tamásné, a Hajdúnánási Újság főszerkesztője összeesküvéselméleti eszmefuttatása, amelyet a felvétel 24. percében mutatott be. „Hát ez a globális világ, ahol tulajdonképpen látható vagy láthatatlan háttérhatalmak irányítják a dolgokat, és néha az ember tényleg azt érzi, hogy kicsi vagyok. Tehát hogy nem tudunk mit tenni, mert olyan harapófogóban és olyan szorításban él Magyarország. Leginkább Magyarország, de azért még van 1-2, akikre ilyen szankciók várnak. Már évek óta tervezgetik. Na, nem egyszerű dolog” – sorolta, majd arról beszélt, hogy „nagyon durva lenne”, ha az Európai Unióban bevezetnék az országok közötti „idézőjelesen önkéntes” gázelosztást.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...