Napokon belül megkaphatja az utolsó engedélyét a szeparátorfólia-gyár, akár júniusban megindulhat a gyártás Debrecenben.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Napokon belül megkaphatja az utolsó engedélyét a szeparátorfólia-gyár, akár júniusban megindulhat a gyártás Debrecenben.
A támogatás vasúti infrastruktúra fejlesztésére szól. A 106-os vasútvonalat többek között éppen az akkugyár bővítése miatt kell áthelyezni.
Mit ígérnek a családoknak? Fellépnének-e a romák szegregációjával szemben? Mi lesz a vendégmunkásokkal? Hogyan bánnának a kínai akkumulátorgyárakkal? A pártelnök három interjúban beszélt a Debrecinernek …
A hurka-pite a hajdú-bihari Polgár különleges étele, amit csak a városban és közvetlen közelében ismernek. VIDEÓ
A Tisza elnöke úgy látja, a Fidesz nem fogja megvédeni az Alföldet a kiszáradástól, mert nem tudja hazahozni az európai uniós pénzeket, nemzeti forrást pedig …
A Tisza Párt elnöke országos akkumulátoripari szakhatóságot jelentett be az akkugyárak egyik fővárosában, valamint felszólította a kormányt, hogy azonnali intézkedésekkel állítsák meg a mezőgazdaságot veszélyeztető …
A Tisza Párt elnöke hangsúlyozta, minden gyermek egyenlő, akár egy zsákfaluból, akár Budáról származik. Teljes vagyonelkobzást ígérnek olyan korrupciós bűncselekmények esetén, ahol közpénzek érintettek.
Azt írták neki, kerülik a megosztó vagy politikailag érzékeny tartalmakat, pedig eddig lehetett náluk politizálni. Az intézmény szerint a standupos hazudik, a város polgármestere pedig …
Szerinte ez képtelenség, abszurditás, csalás és szélhámosság.
A nem fideszes önkormányzati képviselők helyett az MSZP országos választmányi tagja és az egyik debreceni Tisza Sziget szervezője vitázott a városvezetéssel. Egy fideszes hozzászólás alapján …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.