Július 22. és 26. között rendezték meg a tizennyolcadik Campus Fesztivált Debrecenben. Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei eseményéről a Debreciner számos fotóval, több cikkben és videóban számolt be. Az eddig megjelent anyagaink itt találhatók.
Most lépett fel először Debrecenben az erdélyi születésű budapesti énekes, dalszerző Csernik Csinszka. A Debreciner ebből az alkalomból készített vele egy rövid interjút.

Csinszka elmonda, Debrecen kapcsán a pulykakakas vásárlására buzdító népdal ugrik be neki először.
Az idei fesztiválon nagyon kevés női előadó kapott lehetőséget nagyszínpadon. Ezzel kapcsolatban kifejtette, ő nem a nemek függvényében gondolkodik a művészetről, de a legnagyobb inspirációt női zenészek adják neki, és ő is azon van, hogy zeneileg inspiráljon lányokat.

Kérdeztük az erdélyiek és a magyarországiak közötti kapcsolatról, amiről azt mondta, ő a saját életében mindent úgy próbál megközelíteni, hogy ne legyenek szakadékok közöttünk. „Bár mindig, mindenhol voltak, vannak, lesznek is nem egyetértések, de azon vagyok, hogy az jusson eszünkbe, hogy mindannyian emberek vagyunk” – magyarázta.
Példaképének a spanyol énekesnőt és dalszerzőt, Rosalíát tartja, akihez hasonlóan ő is a szabad alkotást igyekszik képviselni.

A könnyűzenészek társadalmi felelősségéről úgy gondolja, a zenei szereplők elsősorban önmagukért felelnek, de a környezetükre is hatással vannak. Éppen ezért próbál a lehető legegészségesebb életet élni, ezáltal pedig másokra is pozitívan hatni.

A teljes interjút megtekinthetik a Debreciner videómegosztó csatornáján:












