A tevékenység engedélyezését kizáró településrendezési, illetve vízügyi és vízvédelmi ok miatt augusztus 26-án megtagadta az Alteo Circular Kft. akkumulátorok bontására vonatkozó engedélykérelmét a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal.

A közleményből kiderül, hogy habár a többi szakhatóság nem látott problémát a beruházással, Hajdúböszörmény jegyzője, aki településrendezési szakkérdésben járt el, nem járult hozzá a tevékenységhez, valamint hasonlóan járt el a kormányhivatal vízügyi és vízvédelmi osztálya is.
Mivel a hatóság elutasította a kérelmet, az ügyben nem fognak közmeghallgatást sem tartani.
Az Alteo a döntés közlésétől számítva 15 napon belül fellebbezést nyújthat be.
Ritkán látható egyetértés
A kormányhivatal honlapján még július 29-én jelent meg Lajter Zoltán hajdúböszörményi jegyző elutasító állásfoglalása. Ebben azt írta, a tervezett tevékenység nincs összhangban a helyi településrendezési eszközökkel, nem felel meg a helyi szabályozási tervnek, valamint a helyi építési szabályzatnak sem.
Ahogy arról júniusban elsőként beszámoltunk, a korábban Tiborcz Istvánhoz köthető vállalat Hajdúhadházon közvetlenül a lakóházak mellett akart akkumulátorokat bontani. A telephelyen már korábban is kezeltek akkumulátorokat, a mostani eljárást részben azért is kellett lefolytatni, mert lejárt a cég erre vonatkozó korábbi engedélye.
A beruházással szemben ritkán látható egység alakult ki a településen: a fideszes városvezetés és az ellenzéki Élhetőbb Hajdúhadházért Egyesület mellett az akkubontást ellenezte Csák László (Tisza), a választókerület egyéni országgyűlési képviselője is.
Az Alteo korábban a Debrecinernek az ügyben azt nyilatkozta, a jogszabályoknak és a hatósági egyeztetések során kialakuló elvárásoknak maximálisan megfelelő megoldásokat alkalmaznának a hadházi telepen. Hangsúlyozták továbbá, fontosnak tartják, hogy az érintett lakosság a hatósági eljárás keretei között érdemi, közérthető tájékoztatást kapjon a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban.












