Magyarország jobban látszik közelről – Médiaszemle a független helyi sajtóból – 2026 harmincötödik hete

Három és fél év után, szeptember elején végre nem online, hanem valódi, személyes részvételű közmeghallgatást tartanak Debrecenben egy akkumulátoripari ügyben. Az iskolakezdés kapcsán ismét fókuszba kerül a diákok közötti bántalmazás. A Veszprémi Főegyházmegye gigantikus építkezése újabb mérföldkövéhez ért, a beruházás költségei azonban nem nyilvánosak. Kecskemét környékének egykori kedvelt üdülőhelye, Tőserdő leépült, míg pár kilométerrel odébb a Hungarikum Liget több tízmilliárd forintnyi állami támogatást kapott. Milyen az élet a börtönbe, hogyan élik meg a fogvatartottak a büntetésüket, milyen tervekkel készülnek a szabadulás utáni életre? Többek között ezek a témák érdekelték 2026 harmincötödik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Borsod24: Ilyen az élet a Sátoraljaújhelyi BV intézetben, ahol a „Viszkis” és Magda Marinko is raboskodott

A börtönélet sokak számára ismeretlen világ, melyről megoszlanak a vélemények. A Borsod24 a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben járt, ahol fogvatartottakkal, az intézet parancsnokával és a vezető reintegrációs tiszttel is beszélgettek, így közelebbi képet kaphattak arról, hogyan telnek a mindennapok a rácsok mögött. Szó esik a szigorú szabályokról és a különböző fokozatok közötti eltérésekről, a munkáról, a kapcsolattartásról, a reintegrációról, valamint arról is, hogyan élik meg a fogvatartottak a büntetésüket, és milyen tervekkel készülnek a szabadulás utáni életre.

Borsod24

Debreciner: Három és fél év után ismét valódi közmeghallgatást tartanak Debrecenben egy akkumulátoripari ügyben

Akkumulátoripari beruházás kapcsán legutóbb 2023 januárjában tartottak személyes részvételű közmeghallgatást Debrecenben. Ezen a kormányhivatal akkori vezető tisztségviselői, a hajdú-bihari főispán és a környezetvédelmi főosztályvezető – azóta már egyikük sem dolgozik a kormányhivatalban – a CATL-akkumulátorgyár miatt aggódó lakosok heves tiltakozásával szembesültek. 2023 áprilisában aztán az Orbán-kormány az ukrajnai háborúra hivatkozva bevezette a „köz nélküliként” elhíresült közmeghallgatás intézményét, azaz hogy a hatóságok és az önkormányzatok az érintettek személyes megjelenése nélkül, akár online is tarthatnak ilyen fórumot. A három és fél év után, szeptember 7-én megrendezendő valódi közmeghallgatás részletei a Debrecinerben.

közmeghallgatás

Egri Szín: Politikai legendagyártás Egerben

Az egriszin.hu elemző publicisztikájában arról ír, hogy vajon miért érzi fontosnak a legitimációját vesztett hatalom házfalakra festeni, domborműbe faragtatni és közterek nevébe foglalni Eger rendszerváltás utáni első polgármesterének a nevét, akinek egyetlen említésre méltó tette az volt, hogy kihisztizett magának és baráti körének egy százszázalékban az egriek pénzéből épített versenyuszodát, amiért először az őt megválasztó SZDSZ-t árulta el az MDF kedvéért, majd a Fidesz jelöltjeként bukott el az első nép által választott ciklusa végén. Lehet-e, ízléses-e halott politikust reanimálni, példaképpé keretezni, és szabad-e mindezt kritizálni, hiszen már nem tud reagálni a kritikákra? 

Egri Szín

KecsUP Hírek: Hiába a tőserdei jajkiáltás, nem hallják meg a Hungarikum Ligetben

Lakitelek-Tőserdő korábban Kecskemét és vidéke egyik legkedveltebb üdülőhelye volt, ahová egész évben családok, nyugdíjasok, kirándulók, horgászok és fiatalok ezrei látogattak el. Ma viszont az elmúlás szomorú mementója. Bezárt vendéglátóhelyek, elhagyott ingatlanok, leromlott infrastruktúra és egy idén nyáron már ki sem nyitó strand jelzi a hosszú évek óta tartó leépülést. Különösen éles a kontraszt a néhány kilométerrel arrébb felépített Hungarikum Ligettel szemben, amely – Lezsák Sándor egykori fideszes országgyűlési képviselő közbenjárásával – több tízmilliárd forintnyi állami támogatásból vált hatalmas népnemzeti élményközponttá – írja a KecsUP Hírek.

KecsUP Hírek

Szabad Pécs: A hallgatás törvénye – Egy színházi akasztásos baleset krónikája

Akasztásos munkahelyi baleset történt a Pécsi Nemzeti Színházban. Az eddig a nyilvánosság előtt titkolt eset négy éve, a pécsi nemzeti Chicago című musicaljének bemutatója előtt, egy próbán történt. Szerencsére tragédia nem történt, de ez nem magyarázhatja az eset elhallgatását, s főleg nem azt, hogy úgy tűnik, a fenntartó pécsi önkormányzatot sem tájékoztatták. Amint az az esetet a nyilvánosság elé táró Szabad Pécs cikkében olvasható, még az sem biztos, hogy készült a balesetről jegyzőkönyv, miközben a színház igazgatója ezzel nyugtatta egy meghallgatáson a társulatot.

Szabolcs24: Záhony a háború első napján fogadta a menekülőket, most ukrán állami kitüntetést kapott a polgármester

Az augusztus 21-én aláírt ukrán elnöki rendelet alapján Volodimir Zelenszkij az Érdemrend III. fokozatával tüntette ki Helmeczi Lászlót, Záhony polgármesterét, aki maga is csak a sajtóból értesült az elismerésről. A kitüntetés hátterében vélhetően a háború első napjaiban tanúsított záhonyi segítségnyújtás is állhat. 2022. február 24-én mindössze öt óra alatt menekültszállást alakítottak ki a művelődési házban, miközben több ezer Ukrajnából érkező emberről kellett gondoskodni. A történet azonban nem egyetlen emberről szól: önkéntesek, civilek, segélyszervezetek, vasutasok és állami szervek is részt vettek a menekülők ellátásában – olvasható a Szabolcs24 cikkében.

Szabolcs24

Szegeder: Szegeden tankoltak a szerb erdőtüzekhez siető Black Hawk helikopterek

Különös látvány fogadta az elmúlt napokban a szegedi repülőtér környékén járókat: a Szerbiában pusztító erdőtüzek megfékezésére érkező szlovák Black Hawk helikopterek a városban álltak meg tankolni, mielőtt továbbindultak volna a tűz sújtotta területek felé – írta meg a Szegeder. A szomszédos országban komoly erőkkel próbálják megfékezni a lángokat, amelyek füstje egész Szegeden érezhető reggelente.

Szegeder

Szol24: Minden család rémálma az iskolai bántalmazás

Az iskolakezdés kapcsán ismét fókuszba kerül a diákok közötti bántalmazás, amelynek felismerése sokszor még a szülők és pedagógusok számára sem egyszerű. A Szol24 cikke felidézi a 13 éves Barbi tragédiáját, aki hosszú időn át társai csúfolódásának és kiközösítésének volt kitéve, majd idén nyáron véget vetett az életének. Ladár Edit pedagógiai szakpszichológus a lapnak arról beszélt, milyen jelek utalhatnak arra, hogy egy gyermeket bántanak, miért maradhat rejtve a zaklatás, hogyan reagáljanak a felnőttek, milyen veszélyeket jelent a cyberbullying. A szakember a megelőzés lehetőségeire és az iskola közösségének felelősségére is részletesen kitért.

Szol24

Veszprém Kukac: Alagút és liftakna a várnegyed alatt

A Veszprémi Főegyházmegye gigantikus építkezése újabb fázisába ért. Elkészült a vár alatti sziklában két liftszerkezetet magában foglaló akna az ehhez csatlakozó földalatti folyosóval, fogadótérrel és a  hegy gyomrába vezető 21 méter hosszú, 3,2 méter széles és 4,4 méter magas, bányászati technológiával épült alagúttal együtt. A város csaknem minden pontjáról látható a vár fölé nyúló gigantikus daru, amely vélhetőleg a felvonó elhelyezését hivatott szolgálni. A gigaberuházás költségei nem nyilvánosak, a Veszprém Kukac a kérdéseire a beruházótól kitérő és semmitmondó válaszokat kapott. 

Veszprém Kukac

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék