Augusztus 25-én a Debreciner számolt be először arról, hogy a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium is megerősítette a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakö) korábbi információját, miszerint fokozott nikkelterhelést mutattak ki a debreceni CATL-akkumulátorgyár kilenc dolgozójának szervezetében.
A minisztérium az ügy kapcsán kiadott közlemény elején arról írt, hogy elutasította a cellagyártó üzem használatbavételi engedélyére vonatkozó kérelmet, a kommüniké végén azonban már így fogalmaztak: „Miután a beruházó a szükséges hiánypótlásokat megtette, ezért az első ütemre vonatkozó használatbavételi engedélyt augusztus 25-én megadta, de a második ütemre vonatkozóan még augusztus 19-én megtagadta, mert vázrajzon nem ábrázolták megfelelően a megvalósult épületet”.
A közlemény megjelenése után eltérő értelmezések jelentek meg a különböző közösségi média felületeken. Ez már csak azért is érthető, mert az írás első és második ütemet említ, azonban a kínaiak még el sem kezdték építeni a beruházásuk tervezett második ütemét, a használatva vétel tehát egyelőre távol van.

Fotó: Bodnár Sára
Megkerestük a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt, hogy megtudjuk, pontosan milyen engedélyt adtak ki az akkumulátorgyárnak, és mi az, aminek a kiadását megtagadták. A hatóság a Debrecinernek azt írta, a CATL két használatbavételi engedély iránt adott be kérelmet ugyanarra a – már meglévő – cellagyártó épületre, tehát ezeket bírálták most el – nincs szó tehát más gyárépülettel kapcsolatos eljárásról.
„A félreértés oka az lehet, hogy a »második ütem« alatt a CATL újabb egységének építését érti, de ilyen eljárás nincs folyamatban, újabb gyártócsarnok építésére a kormányhivatal nem is adott engedélyt” – közölték.
Az történt tehát, hogy a CATL ugyanarra az épületre vonatkozóan élt egy jogszabály által biztosított lehetőséggel, az ütemezett, avagy szakaszos használatbavétellel. Ez a hatóság tájékoztatása szerint akkor lehetséges, ha egyazon épület részei önállóan, a többi résztől függetlenül is használatra alkalmasak.
„Így augusztus 25-én a hatóság az első ütemben kért részre megadta az engedélyt, de a második ütemre vonatkozót elutasította az ön által is említett szabálytalanság miatt. Ennek következtében csak az engedélyezett részen van lehetőség a munkák folytatására – de termelésre továbbra sincs” – magyarázták.
Hozzátették, a kormányhivatal hatóságai, így az építésügyi hatóság is minden esetben a jogszabályi előírások maradéktalan betartásával, szigorúan járnak el. Hangsúlyozták, felelősségteljesen és a lehető legalaposabban folytatják le az eljárásaikat, és csak abban az esetben adnak engedélyt, ha minden a jogszabályoknak megfelelő.
Hat hónapig nem bővíthetnek
Tárkányi Zsolt (Tisza) debreceni országgyűlési képviselő, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 25-én a közösségi oldalán azt írta, a kormány által bevezetendő új szigorítások alapján a CATL üzemében történt mostani szabálytalanság miatt a kínaiak legalább hat hónapig, tehát 2027. február végéig nem adhatnak be építési engedélykérelmet a második ütemre.

Fotó: Kántor-Újvári Gerda
Ahogy arról számos alkalommal beszámoltunk, a CATL összesen három ütemben valósítaná meg az akkumulátorgyárát Debrecenben. Ebből az elsőt már felépítették, de még engedélyekre van szükségük a tömegtermelés megkezdéséhez.












