A Fidelitas országjáró kampányturnéja keretében március 6-án délelőtt egy kisteherautóval parkoltak le Debrecen belvárosában, a Fórum bevásárlóközpont bővítése miatt bezárt egykori Roncsbár és a mellette lebontott cívisházak elé. A jármű platóján egy molinót feszítettek ki Volodimir Zelenszij ukrán elnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének arcképével, amelyeket egy-egy piros iksszel áthúztak, közéjük pedig a „Mi NEM fogunk meghalni Ukrajnáért!” kampányüzenetet írták.
Az eseményen több fideszes politikus is beszédet mondott, mi pedig kérdeztük Barcsa Lajost, Debrecen gazdasági alpolgármesterét és Papp Lászlót, a város polgármesterét. Előbbiről a videós beszámolónkat itt találják.
A polgármester kapcsán arra voltunk kíváncsiak, egyetért-e azzal, amit Kósa Lajos, a város volt polgármestere és jelenlegi egyéni országgyűlési képviselője, továbbá a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke mondott, miszerint Debrecen nyilvánvaló katonai célpont.

Papp László azt felelte, egy háborúban minden meghatározó jelentőséggel bíró város lehet ilyen célpont. „Nagyon bízom benne, hogy jelenleg nem katonai célpont Debrecen” – mondta, majd hozzátette, a városban van a Bocskai-dandár székhelye, továbbá repülőtér is található a településen, ezek pedig háborús helyzetben a városra irányítják a figyelmet. A polgármester bízik abban, hogy elkerülhető a szomszédban zajló háború eszkalációja, Magyarország bevonódása.
Arra a felvetésünkre, nem lenne-e szükség az aggódó lakosság megnyugtatására például az óvóhelyekre vonatkozó információk megosztásával, Papp László azt válaszolta, az elmúlt hetekben elkezdték felmérni azokat a helyszíneket, amelyek korábban óvóhelyekként működtek. Másrészt szerinte az elmúlt években épült mélygarázsok is szolgálhatnak ezzel a funkcióval. „A városvezetés részéről van egy olyan lépés és elgondolás, hogy ezeket az óvóhelyeket rendszerezzük, állapotukat fölmérjük” – közölte. Megjegyezte, ez nem önkormányzati feladat, de gondolkodnak ebben a kérdésben.













