„A nemzet sorsát nem szabad egy külső hatalom belső szövetségeseire bízni” – üzente Papp László az 1956-os forradalom ünnepén

Debrecen polgármestere szerint távol kell tartani a hatalomtól azokat, akiknek alku tárgyát képezi a szuverenitás és a szabadság.

Debrecen önkormányzata október 23-án délelőtt 9 órától tartotta hivatalos megemlékezését a Debreceni Egyetem főépülete mellett. Az 1956-os forradalom ünnepén az egyetem bölcsészettudományi karának művészeti központja által előadott – Hamu vagy gyémánt, a választás oly egyszerű című – műsor után Papp László (Fidesz), a város polgármestere mondott beszédet.

2025. október 23. - Debrecen hivatalos ünnepsége
Fotók: Bereczki Boldizsár

Az érdeklődőket tekintve valószínűleg negatív rekordot döntött a rendezvény: a programban közreműködőkön, a koszorúzókon és a hivatalos meghívottakon kívül körülbelül egy tucatnyian jelentek meg az eseményen. Köztük volt egy tüntető is, aki egy nagy transzparenssel állta végig a megemlékezést, demonstrálva a 106-os vasútvonal napokban történt bezárása ellen. Vele Papp hosszasan beszélgetett a rendezvény után.

2025. október 23. - Debrecen hivatalos ünnepsége

Távol tartani a hatalomtól azokat, akiknek alku tárgya a szuverenitás

Előzetesen csak találgathattuk, hogy vajon az elmúlt évek debreceni ünnepi beszédeiben többször előfordult ellenségképgyártás vagy az aktuálpolitikai témák terén tavaly mutatott visszafogottság dominál-e Papp László beszédében. Most már kijelenthetjük, hogy idei mondandójának főbb tételei nagyrészt a Fidesz utóbbi hetekben tapasztalt propagandaüzeneteire rímeltek.

A polgármester rögtön az elején kijelentette: a szabadság és az önrendelkezés az elődök örökségének legnemesebb és legfontosabb értékei. Mint mondta, ezekért sok magyar ember adta az életét az elmúlt évszázadokban. Szerinte mindezek megkövetelik tőlünk, hogy éberen őrködjünk szabadságunk és szuverenitásunk fölött, tartsuk távol azokat a hatalomtól, akik számára ezek az értékek alku tárgyát képezik. „Akik képesek lennének pénzért, hatalomért, egy kis vállveregetésért feláldozni ezen értékeket, nem méltók a magyar ember képviseletére” – fogalmazott.

2025. október 23. - Debrecen hivatalos ünnepsége

Papp úgy látja, ma az Európai Unión belül Magyarországon a legerőteljesebb a szuverenista politika, ami útjában áll az „új európai birodalmi eszmének”. A magyar történelem tanulsága szerinte az, hogy a nemzet sorsát nem szabad külső hatalomra és azok belső szövetségeseire bízni. Hangsúlyozta, a magyar nemzetet a történelem során minden hatalom csak elnyomta. A polgármester kijelentette, Magyarország egy szabad és szuverén ország, amely képes a saját jövőjéről dönteni.

2025. október 23. - Debrecen hivatalos ünnepsége

A városvezető megemlékezett arról, hogy 1956. október 23-án Debrecenben tüntettek először az egyetemisták, akikhez diákok, munkások és értelmiségiek csatlakoztak. Ezt követően az első lövések is Debrecenben dördültek el. Melocco Miklós mögötte lévő 1956-os emlékművéről elmondta, az alkotó saját bevallása szerint a szobor azért virágot ábrázol, mert az a forradalom két hete alatt nem hervad el, csak a bimbóig jut, így a forradalom tisztaságát, erkölcsi nagyságát jelképezi. Papp úgy fogalmazott, a magyaroknak három évtizedet kellett várniuk arra, hogy a szabadság rózsája kinyíljon, ezalatt pedig a hatalom igyekezett elvenni, elcsalni azt, amiért a forradalmárok az életüket adták.

2025. október 23. - Debrecen hivatalos ünnepsége

A polgármester megjegyezte, a megemlékezés csak akkor teljes, ha nemcsak a forradalmárokról és Nagy Imre mártír miniszterelnökről beszélünk, hanem a megtorlásról, Kádár Jánosról, Apró Antalról, Münnich Ferencről, a diktatúra kiszolgálóiról és a kommunista ideológia örököseiről is.

Papp László szerint azért kell megismertetni a fiatalokkal a forradalom történetét, mert csak így van esélyük megérteni, mennyire drága kincs a szabadság, a nemzeti függetlenség. „Közös felelősségünk, hogy minden magyar ember tisztában legyen azzal, hogy a magyar szabadság és szuverenitás nem kegy, nem ajándék, hanem megharcoltunk érte, és egyet jelent nemzetünk fennmaradásával” – mondta beszéde végén.

2025. október 23. - Debrecen hivatalos ünnepsége

Szikra = mindazon szervezetek és magánszemélyek

A megemlékezés zárásaként az állami, önkormányzati, egyházi, egyetemi, valamint civil szervezetek koszorúkat helyeztek el az 1956-os emlékműnél. A politikai szervezetek közül a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP, a Mi Hazánk, az MSZP és a Szikra koszorúzott. Utóbbinál valamiért sem a szervezetet, sem a koszorúzót, Forgács Attilát nem nevezték meg, csupán „mindazon szervezetek és egyesületek képviselőiként”, valamint „mindazon magánszemélyekként” konferálták fel, akik tiszteletüket akarják kifejezni. Ez már csak azért is feltűnő volt, mert Forgácson kívül senki nem állt már sorba a koszorúzásnál.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék