Hajdúböszörményi a győztes és a harmadik helyezett, a második egy hódmezővásárhelyi csapat lett a VI. Országos Sírásó Versenyen. Hajdú-Biharból még egy böszörményi duó, illetve Hajdúnánásról …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Hajdúböszörményi a győztes és a harmadik helyezett, a második egy hódmezővásárhelyi csapat lett a VI. Országos Sírásó Versenyen. Hajdú-Biharból még egy böszörményi duó, illetve Hajdúnánásról …
A párt Hajdú-Bihar megyei elnöke nem talál kivetnivalót a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjainak Polgáron, egy többségében romák által lakott utcában történt megjelenésében.
Az évforduló mellett a település értékeit is megünnepelték a polgáriak.
Volt zene, tánc, vásári színjátszás, főzés, még mustot is préseltek és kínáltak a debreceni városrész eseményén. A politikusok sem maradhattak el.
Idén ősszel immáron tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Tar-túrát az író tisztelői, ismerői, olvasói Debrecenben.
Három újságíró beszélget az elmúlt napok aktualitásairól csütörtökönként. Így történt ez most is. VIDEÓ
A Debreceni Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat invitálta ma délutánra elsősorban a menekülteket és az ukrán nemzetiségű debrecenieket a belvárosba.
A hivatalos városi ünnepségről előzetesen nem adtak hírt sem az önkormányzati oldalon, sem a közösségi médiában. Nem csoda, hogy az érintett szereplőkön túl csak néhány …
Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, a válság előtti időszak nem fog visszatérni, ezért új módszereket kell találni. Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke szerint az …
A Fidesz politikusa Ursula von Der Leyent Sztálinhoz hasonlította, és az Európai Unió pusztulását vizionálta az agrárium képviselőinek tartott beszédében. VIDEÓ
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.