Habár a helyi Fidesz-frakció korábban azt közölte, Papp László személyes találkozót ajánlott a Momentumnak, Mándi László önkormányzati képviselő elmondása szerint nem kaptak hivatalos megkeresést a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Habár a helyi Fidesz-frakció korábban azt közölte, Papp László személyes találkozót ajánlott a Momentumnak, Mándi László önkormányzati képviselő elmondása szerint nem kaptak hivatalos megkeresést a …
A párt továbbra is azt várja, hogy a polgármester nyilatkozzon a város körül épülő akkugyárak ügyében tartandó népszavazásról.
Népszavazást követelő demonstráció a polgármesteri hivatal irodája előtt.
Mikepércsen találkozott a CATL-akkumulátorgyárat ellenző civilekkel Orosz Anna, a Momentum országgyűlési képviselője, a párt debreceni önkormányzati képviselői, valamint Gulyás József volt szabaddemokrata politikus.
Szekeres Antal debreceni főjegyző pedig a helyi választási iroda vezetőjeként egyszerre 130 kérdést utasított el, mielőtt azok egyáltalán a választási bizottság elé kerülhettek volna. A …
A párt szerint a helyi választási bizottság politikai nyomásra utasította el a korábbi népszavazási kérdések hitelesítését. Az LMP közben újabb országos referendummal próbálkozik.
Szabó Bence szerint az elmúlt hetek történései bebizonyították, hogy az akkumulátorgyárral kapcsolatos kérdések hitelesítését sorra megtagadó testület politikai befolyás alatt áll.
Az akkumulátorgyárról, a közösségi közlekedésről, valamint arról is szólt a diskurzus, át kell-e adnia a városnak a saját tulajdonát ingyen az egyházaknak, ha ezt törvény …
A DK kivonult, de a Civil Fórum és a Momentum sem szólalt meg a 2023-as költségvetés vitájában. A polgármester és alpolgármesterei az ülés nagy részében …
A debreceni helyi választási bizottság két napja megtagadta mindhárom – az akkumulátorgyár megépítésével kapcsolatos – referendumra javasolt kérdés hitelesítését. A Mi Hazánk Mozgalom és a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved