Együttes fellépésre buzdítják a politikusokat, a civileket, az aktivistákat.
Nincs hova hátrálnunk! címmel hirdet utcai demonstrációt két debreceni momentumos politikus

Koppányi Szabolcs
Mándi László és Szabó Bence a Momentum debreceni önkormányzati képviselői, Mándi pedig a debreceni ellenzéki erők egy részét összefogó választási együttműködés polgármesterjelöltje. November 8-án délben a két politikus Facebook-oldalain megjelent egy-egy felhívás azonos szöveggel, ami november 15-ei rendezvényükön való részvételre buzdít, az eseményt Mándi és Szabó együtt jegyzi, a Momentum vagy más politikai, illetve civil szervezet nem szerepel szervezőként.

Lia
A felhívás szövege egyértelműsíti, hogy a 2024-es önkormányzati választásra hangoló demonstrációnak szánják, bár a megnevezése mellett az is szerepel az eseményoldalon: „Közös kiállás a méreggyárak ellen!”
„Debrecen vezetése elárulta városunk érdekeit és kiárusított minket a kormány akkumulátornagyhatalmi érdekeinek.
Nincs okunk finomkodni, Papp László cserbenhagyta Debrecent.
Be kell látnunk, hogy nincs más esélyünk, csak az, ha politikusok, civilek, aktivisták együttes erővel lépünk fel a polgármesterrel szemben és kimondjuk, NEM ADJUK A VÁROSUNKAT!
Gyertek el november 15-én 17 órától a Csapó utca elejére, a Napló székház elé és mutassuk meg, a debreceniek és a környékben élők képesek megvédeni az otthonukat.
Együtt sikerülni fog!”
A szlogenjük – Nincs hova hátrálnunk! – nem új keletű, gyakorta használt, elhangzott Orbán Viktor szájából is egy 2006-os kampánygyűlésen mondott beszédében, de különböző aktivitások alkalmából számosan éltek már vele mindenféle oldali politikusok, sőt nemrégiben tiltakozó pedagógusok is.
A Debrecinernek nincs tudomása arról, hogy közelesen más utcai demonstrációt is szerveznének a helyi oppozíciós erők a 2024-es választásokra készülve Debrecenben. Mivel ennek a hónapnak a végén elkezdődik az adventi időszak, illetve január is politikai holtszezonnak tekinthető Magyarországon, várhatóan februárig – sőt márciusig – nem is lesz a jövő hetihez hasonlatos esemény itt.
Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2024 rovatát!