Dokumentumfilm a belvárosban.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Magyarországon jelenleg nem igazán beszélnek az elfeledett gyerekekről, akik olyan családban kénytelenek felnőni, amelyben nem foglalkoznak velük, nem kapják meg a kellő figyelmet.
„A világ olykor annyira kifordul önmagából, hogy már csak könyvek maradnak, amik segítenek visszatalálni önmagunkhoz. Mert aki kíváncsi, bátor lesz.”
„Ha valaki elmeséli a szomorúságot, utána már nem biztos, hogy ugyanúgy éli meg ismét, illetve talán már nem is lesz annyira szomorú.”
Ady Endre, Hatvani István, Kölcsey Ferenc, Medgyessy Ferenc vagy Móricz Zsigmond vajon hova néz, mit lát, az tetszhet-e neki?
Május 20-án, szombaton 15 órakor nyitják meg a debreceni Bényi Galériában.
Arany János, Gulyás Pál, Szabó Lőrinc, Szabó Magda vagy Tóth Árpád vajon hova néz, mit lát, tetszhet-e az neki?
Magyarországon továbbra is töretlen a német nyelv népszerűsége, a német még mindig a második legkedveltebb idegen nyelv. Német, osztrák és svájci cégek mintegy 330 ezer …
A nemzetközi sikereket elért alkotó hamarosan elhagyja Debrecent. Bécsbe költözik.
A Wednesday csellószólóit játszó debreceni származású zenész úgy látja, a sikerhez sok munkára, tehetségre és szerencsére van szükség.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.