A városvezetés és a mezőgazdasági vállalat is őket érintő hazugságokat sérelmezett, miközben a helyi lakosok többek között magas temetési díjakra, veszélyesen közlekedő rolleresekre és a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A városvezetés és a mezőgazdasági vállalat is őket érintő hazugságokat sérelmezett, miközben a helyi lakosok többek között magas temetési díjakra, veszélyesen közlekedő rolleresekre és a …
Papp László polgármester azóta sem teljesítette a mikepércsieknek tett ígéretét. Az éjszakába nyúló fórumon a kínai cég képviselőjébe fojtották a szót, az eseményt követően indult …
Csak írásban, munkaidőben kérdezhettek a lakosok a Nemzeti Oltóanyaggyárról a személyes részvétel lehetősége nélkül tartott eseményen.
Balázs Ákos válaszadás helyett azt mondta, faültetésre siet, majd elviharzott. A kérdésünk előtt semmi jelét nem adta annak, hogy gyors távozásra készül.
A párt jegyzőkönyvet küld a városházára, de az Országgyűlésbe is eljuttatnák a helyiek észrevételeit. Rutz Tamás, az LMP országos politikai tanácsának elnökségi tagja a Debrecinernek …
Az érintettek személyesen nem, csak írásban tehetnek fel kérdéseket, valamint oszthatják meg észrevételeiket a hatósággal, amely ugyancsak írásban fog válaszolni. A kormány szerint nincs csúszás …
Debrecen városvezetése szűk körű beszélgetést tartott a nemrégiben bejelentett újabb kínai akkumulátorgyár, az Eve Power beruházásának közelében lévő Józsa városrészben. Úgy tudjuk, hogy Papp László …
Idén januárban Debrecen fideszes vezetésének két közmeghallgatáson is kellemetlen órákat kellett átélnie. Egy új kormányrendelet után emiatt már nem kell aggódniuk.
Most csütörtökön lesz, az eddigi gyakorlatot folytatva csak a közgyűlési meghívóban, a város honlapjának egyik aloldalán és a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján írnak előzetesen az eseményről. …
A szokásos, évente egyszer törvény által kötelezően előírt meghallgatásról van szó. Antal Szabolcs polgármestert azért megkérdeztük, terveznek-e hasonló beruházást. FRISSÍTÉS: a polgármesternek nincs információja akkumulátorgyártással …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.