Egy igazolt koronavírus-fertőzéses eset miatt a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium két osztálya került karanténba.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Egy igazolt koronavírus-fertőzéses eset miatt a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium két osztálya került karanténba.
A ma reggel készült fotóba már nem fért bele a várakozók sorának se az eleje, se a vége. Belépés előtt kötelező az előszűrés, a kérdőíves …
Akár napestig sorolhatjuk az ellentmondásos, elmulasztott, elhibázott magyarországi intézkedéseket járványügyben. Mindezek azonban együttesen sem indokolhatják senki számára például a maszkviselés megtagadását az előírt közösségi helyeken.
A szakértők bevonásával készült ajánlásokat a sajtó segítségével igyekeznek minél többekhez eljuttatni.
Kiragasztották a követeléseiket. Csekély érdeklődés volt a város főterére hirdetett tiltakozás iránt.
A Debreceni Egyetem idei tanévnyitóján a koronavírus-járványra hivatkozva számos óvintézkedést vezettek be, illetve defenzív viselkedésformákat kértek az ünnepségen résztvevőktől.
Megszakítják a próbafolyamatokat is.
A hvg.hu, majd rá hivatkozva a 24.hu és a 444, továbbá az ATV, rá hivatkozva 168 óra és a Pesti Srácok is arról írt, hogy …
Három hét alatt több mint a négy és félszeresére nőtt az aktív esetek száma, a szennyvízvizsgálatok alapján pedig a következő napokban még erősebb fokozatra kapcsol …
Balmazújváros polgármestere szerint a betegek elől elzárt orvosok felelőssége lenne, hogy megvédjék a lakosságot. – Újabb településeken jelent meg az új típusú koronavírus.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.