Balmazújváros polgármestere szerint a betegek elől elzárt orvosok felelőssége lenne, hogy megvédjék a lakosságot. – Újabb településeken jelent meg az új típusú koronavírus.
Heti koronavírus-körkép: Berettyóújfalu fideszes polgármestere elnézést kért, amiért eddig nem viselt maszkot a fotóin
Az egészségügyi szakemberek szerint elért minket az új típusú koronavírus-járvány második hulláma, Hajdú-Bihar megyében pedig már hetek óta szinte napról napra nő a fertőzöttek száma. Miközben a legfrissebb hivatalos információkért rendszeresen kérdezzük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, fontosnak tartjuk Hajdú-Bihar megye vezető intézményeinek és személyeinek a vírussal kapcsolatos online kommunikációját is rendszeresen áttekinteni. Éppen ezért minden héten összefoglaljuk olvasóink számára, hogy vasárnappal bezárólag milyen információkat közöltek a járvánnyal kapcsolatban a megye városainak polgármesterei, a 6 – kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, továbbá a koronavírusos betegeket kezelő Kenézy Gyula Egyetemi Kórház és az azt működtető Debreceni Egyetem – már ha közölnek valamit egyáltalán.
Egy tonna fertőtlenítőszer Debrecen óvodáiba, 1000 maszk a hajdúnánási iskolának
Ahogy azt a Debreciner is megírta, szeptember elsején járványügyi intézkedéscsomagot jelentett be Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere. Az önkormányzati fenntartású kulturális intézményekben kötelezővé tették a maszkhasználatot, a külső fellépőknek pedig mérik a testhőmérsékletét, és nyilatkozniuk is kell az egészségügyi állapotukról. Szeptember 4-én a közösségi oldalán arról osztott meg bejegyzést a polgármester, hogy összesen egy tonnányi fertőtlenítőszert szállítottak ki az önkormányzat által fenntartott óvodákba.
„Általános gyakorlat a debreceni köznevelési intézményekben, hogy a szülők számára belépéstől kezdve távozásig kötelező a maszk viselése, korlátozott az egyszerre bent tartózkodók létszáma, és arra kérjük a gyerekekért érkezőket, hogy egy gyermekért lehetőleg csak egy felnőtt menjen be az épületbe” – írta Papp László. Ugyanezen a napon Szólláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármestere arról posztolt, hogy a város egyik alpolgármestere 1000 darab mosható szájmaszkot adott át Tóth Imrének, a Bocskai István Általános Iskola igazgatójának.
MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.
Korlátozások Hajdúböszörmény és Hajdúsámson polgármesteri hivatalában
Szeptember 3-án a Debreciner írta meg elsőként, hogy koronavírusos lett a hajdúböszörményi Napsugár Óvoda Polgári utcai telephelyének egyik óvodapedagógusa, ezért az illetékes hatóság az intézmény ideiglenes bezárása mellett döntött. Ugyanezen a napon az önkormányzat a város hivatalos mobilapplikációján azt is közölte, hogy a járvány miatt megváltozik az ügyfélfogadás rendje a polgármesteri hivatalban: kötelező lett a szájmaszk és a kézfertőtlenítés, a büfében nem lehet helyben fogyasztani, ezenkívül kérik, hogy aki a koronavírus bármely tünetét magán észleli, az egyáltalán ne lépjen be az épületbe. Szeptember elsején ehhez hasonló rendelkezést vezetett be Hajdúsámson önkormányzata is annyi szigorítással, hogy ott az előzetes bejelentkezés nélküli ügyfélfogadást is felfüggesztették.
Ne csak pálinkát igyanak a vírus ellen!
Szeptember 5-én tartották Hajdúszoboszlón a Birka- és Slambucfőző Örömnap nevű rendezvényt, amely előtt egy nappal Czeglédi Gyula (független), a város polgármestere a közösségi oldalán arra hívta fel a helyiek figyelmét, hogy tartsák be a higiéniás szabályokat, és ne csak pálinkát használjanak a fertőtlenítésre.
Nem rendezvényekhez kapcsolódóan, hanem általánosságban kérte az óvatosságra, valamint az előírások betartására a települése lakosságát szeptember 3-án Tóth Lajos (független), Püspökladány, valamint szeptember 4-én Maczik Erika (független), Nádudvar polgármestere. Bejegyzéseikben mindketten arról tájékoztatták a lakosokat, hogy egyelőre nincs információjuk arról, hogy a településükön bárki is megfertőződött volna.
Balmazújváros polgármestere szerint hermetikusan elzárták az orvosokat a betegektől
Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere a helyi Daru TV-nek szeptember 4-én nyilatkozott a helyi koronavírus-helyzetről. A városvezető éles kritikával illette azt a szabályozást, amely a járványhelyzetre való tekintettel megnehezítette a település lakosainak az orvosokkal történő találkozását. „Megvédjük az orvosokat attól a helyzettől, amelyben egyébként arra számítunk, hogy az orvosok megvédenek tőle bennünket. Egy betegségről van szó, és én azt gondolom, hogy az orvosok felelőssége, hogy a betegséget kezeljék, ugyanakkor a lakosság nem találkozik az orvosokkal, szinte hermetikusan el vannak zárva” – nyilatkozta a polgármester.
Egy berettyóújfalui fiatal megfertőződött a gólyatáborban
Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere szeptember 3-i bejegyzésében a védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet, továbbá arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a Gróf Tisza István Kórház fertőzött orvosához köthető kontaktkutatás után végzett tesztelés során nem született egyetlen pozitív eredmény sem.
Két nappal később a polgármester már arról adott hírt, hogy információi szerint egy berettyóújfalui diák megfertőződött egy gólyatáborban. Ugyanezen a napon Muraközi egy másik posztjában a kommentekben érkező kritikákra válaszolva elnézést kért azért, mert az oldalán közzétett fotókon eddig nem volt rajta szájmaszk. „Mindenkitől elnézést kérek, ígérem, a közeljövőben igyekszem megfelelni a szigorú járványügyi szabályoknak és mindenhol – és nemcsak, ahol kötelező – viselni fogok szájmaszkot” – ígérte a polgármester.
A boltosok szankcionálását kéri Polgár vezetője
Augusztus 31-én Tóth József (DK), Polgár polgármestere már nem csak óvatosságra kérte a lakosokat, hanem aggodalmát is kifejezte a Hajdú-Bihar megyei esetszámok növekedése miatt, valamint arra szólította fel a helyi üzletek vezetőit, hogy tartsák be és tartassák be a kötelező járványügyi előírásokat. „Van ugyanis néhány bevásárlóhely városunkban, ahol ’fittyet hánynak’ a maszk viselésre, ezért azt várjuk el az ellenőrzésre jogosult szervektől, hogy ennek a jogszabálynak hatékonyabban szerezzenek érvényt, ha indokolt, akár szankcionálják is a mulasztókat” – fogalmazott a polgármester.
Megjelent a vírus, Derecske nem szervez nagyobb rendezvényeket
Bordán Szabolcs (Fidesz), Derecske polgármester szeptember 4-én jelentette be a város hivatalos Facebook-oldalán, hogy elérte a koronavírus a településüket. Arról nem tudott beszámolni, hogy pontosan hány fertőzöttet regisztráltak Derecskén, de felhívta a lakosság figyelmét az előírások betartására, valamint közölte, hogy az önkormányzat a járvány miatt nagyobb rendezvényt nem fog szervezni a közeljövőben.
Hajdú-Bihar megye városai kapcsán említésre méltó még, hogy a korábban a járvány által már érintett Téglás szeptember elsején infravörös testhőmérsékletmérővel látta el az összes önkormányzati intézményt. Erről a település hivatalos közösségi oldalán tájékoztatták a lakosságot.
Megszólalt az egyetem, továbbra sem tett közzé információkat a kormányhivatal
A Debreceni Egyetem a heti összefoglalóink elindítása óta először közölt információkat a helyi járványhelyzettel kapcsolatban. Szeptember 3-án a külföldi hallgatókra vonatkozó új szabályokat ismertette az intézmény hivatalos honlapja. „A Debreceni Egyetem külföldi hallgatói közül kizárólag a tünetmentesen érkezők léphetnek be az országba, de két negatív PCR-teszt bemutatásáig valamennyiük számára kötelező a 14 napos járványügyi megfigyelés. A diákok egyetemi matricával is jelezhetik a karantént szomszédaik megnyugtatására” – írták. Egy nappal később az egyetemhez tartozó közoktatási intézmények tanévkezdéséről, illetve a bevezetett megelőző intézkedésekről adtak hírt.
A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal az elmúlt héten sem közölt a hivatalos oldalán semmilyen információt a járványhelyzettel kapcsolatban. A hat egyéni országgyűlési képviselő közül pedig mindössze Pósán László (Fidesz) szólalt meg. Ő a Facebook-oldalán a debreceni önkormányzati média egyik cikkét osztotta meg azzal kapcsolatban, hogy szenzoros adagolókkal és kézfertőtlenítőkkel látták el a város óvodáit és bölcsődéit.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!